in , , ,

MSZP: Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok!

Az országos kampány egyik első állomásaként Szarvason is látogatást tett dr. Tóth Bertalan, az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője és dr. Szakács László frakcióvezető-helyettes. A párt által meghirdetett program sarokpontjainak ismertetése előtt Földesi Zoltán, az MSZP helyi vezetője érintette a március 26-ra meghirdetett időközi választást, amelyen nem indítanak külön jelöltet.

– Egy évvel a parlamenti választások előtt és pontosan az önkormányzati ciklus félidejében egy 27 éve jobboldali városban megpróbáljuk, hogy milyen az, amikor egymás mellé állnak a jelölő szervezetek.  A szocialisták Csanádi Lászlót támogatják, aki a NACSE színeiben indul. De mivel azt látjuk, hogy az utóbbi időben szinte szitokszóvá vált a civil, és nagyon komoly boszorkányüldözések zajlanak egyes civil szervezetek vonatkozásában, mi támogatást nyújtunk egy szakmailag és emberileg is vállalható jelöltnek, akinek később a munkáját is tudjuk segíteni a testületben – szolgált magyarázatul a párt magatartására.

Dr. Tóth Bertalan megerősítette az elhangzottakat, hozzátéve, hogy mindig a legalkalmasabb jelöltet kell támogatni, aki egyúttal a legjobb eséllyel indul az adott pozícióra. Hozzátette, egy olyan országban élünk, ahol a kormány mindig ellenségképet keres, és számára csak azok léteznek, akik a politikájukkal teljes mértékben azonosulni tudnak. Ezzel ellentétben bünteti azokat, akik kritikai véleményt fogalmaznak meg, esetleg valós civil munkát végeznek.

Országos politikai ügyekről szólva nyomatékosította, az MSZP – a magyar választók többségéhez hasonlóan – kormányváltást akar. Hiszik, hogy Botka László miniszterelnök-jelölttel és egyértelműen megfogalmazott programjukkal, célkitűzéseikkel alternatívát tudnak nyújtani az embereknek.

– Matolcsy György, a Nemzeti Bank elnöke havonta 5 millió Ft-ot keres, a kaszinók és a film világában mindennel felkent milliárdos üzletember, Andy Vajna heti 5 millió Ft-ot keres, míg a nemzet gázszerelője, Orbán Viktor nem stróman barátja napi 5 millió Ft-ot keres. Nekik igenis többet kell vállalniuk. A Fidesz ugyanis egy olyan torz társadalompolitikát folytat, ami nem szól másról, minthogy akinek több van, annak még többet ad a közösből, akinek kevesebb van, annak pedig elengedi a kezét – ismertette a Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok elnevezésű program lényegét.

Meglátása szerint mindennek hosszútávon komoly gazdasági következményei lehetnek. Kifejtette, jelenleg a lakosság kb. 10%-a rendkívül jól keres, a társadalom egy szűkebb része kiszolgálja őket, emberek millióinak pedig semmi esélyük sincs arra, hogy javuljanak az életkörülményeik, olyannyira, hogy gyakran egy egyszeri kiadást sem engedhetnek meg maguknak. A kutatások is ezt erősítik, melyek szerint közel 4 millióan élnek Magyarországon, akiknek a jövedelme nem éri el a minimálbért.

A kampány március 14-én, Miskolcon indult, és május elsejéig tart. A párt szimpatizánsai ez idő alatt minden választókerületben meg fognak jelenni, hogy aláírást gyűjtsenek a program és a miniszterelnök-jelölt személye mellett. Ennek kapcsán várhatóan hamarosan Botka László is ellátogat Békés megyébe.

Dr. Szakács László aláhúzta, a jelenlegi esélyegyenlőtlenséget szeretnék esélyegyenlőségre, az igazságtalanságot igazságosságra váltani. Ebből kifolyólag a nagyobb vagyonnal rendelkezőknek nagyobb közterheket kell vállalniuk, mert a kialakult helyzet a társadalom széttagozódásához vezet. Kizárólag egyéni boldogulás helyett a közösségi szerepvállalásnak is meg kell jelennie, ami lehetővé tenné, hogy ne a vagyon legyen a mértékadó a jobb oktatási vagy egészségügyi szolgáltatásokat illetően.

– Attól függ ma valakinek a sikere, hogy a kedves vezető, Orbán Viktor ujja éppen rámutat-e, és akkor belőle is lehet a nemzet gázszerelője, Garancsi vagy Simicska, vagy a bukottak közül említhetnénk Spéder Zoltánt. Mivel amint a vezető elveszi az ujját, abban a pillanatban ők elbuknak – érzékeltette az országos politikai gépezet működését. – Úgy gondolom, hogy Magyarországon erre az összes magyar embernek az életét nem szabad feltenni. Ez nem üzleti vállalkozás, hanem értékrendi kérdés.

Rámutatott, elsődleges céljaik között szerepel az Orbán-kormány „eltakarítása”, ill. az az elképzelés, hogy vagyoni helyzetükhöz mérten a gazdagok vállaljanak többet. Ezt a kört az 1 millió Ft feletti havi jövedelemmel rendelkezőkben, a 10 millió Ft-nál nagyobb értékű gépjárműt birtoklókban és a 100 hektárnál több földdel rendelkezőkben határoznák meg.

Kérdésre válaszolva elmondták, ezáltal kb. 300 milliárd Ft-os bevételhez szeretnének jutni. Terveik között szerepel, hogy az alacsonyabb bérek esetében adót és járulékot csökkentsenek, ami ugyancsak hozzájárulhatna a „vagyoni olló” mérséklődéséhez.

Nyomatékosította, minden olyan pártban és civil szervezetben, mozgalomban partnerséget látnak, aki – hasonlóan hozzájuk – kormányváltást szeretnének. Méréseik alapján kb. 1 millió olyan kormányváltást megcélzó választó van ma hazánkban, akik a jelenlegi politikai étlapból nem tudnak választani. Ezért szeretnének egy olyan üzenetet megfogalmazni, amivel minél többen tudnak azonosulni.

A sajtótájékoztatót követően lakossági fórumra várták az érdeklődőket a Vasipari Étkezdébe, ahol Csanádi László képviselőjelölt is ismertette programját.

Badar Gergő

Badar Gergő nyolcadikként ért be az Ironman 70.3 tajvani versenyén

Szorgos hangyák napja: Segítség a Pepi-kertnek, öröm a gyerekeknek