in , ,

Sikerek a Tatami Kupán: két szarvasi karatés is súlycsoportja legjobb magyarjaként zárt

Szigetszentmiklóson került sor a legrangosabb hazai rendezésű verseny tavaszi fordulójára, ahol a szarvasi karatésok ismét bizonyítottak: 1 arany, 1 ezüst és 2 bronzéremmel térhettek haza.

A Tatami Kupán 10 ország 74 egyesületének több mint 700 versenyzője indult el, a szarvasi karatésok 11 fős csapattal érkeztek Budaörsre. Fiaink első érmét Kerti Kelemen szerezte, aki az egyenes ágon ugyan elakadt a későbbi második helyezett ellen, de a vigaszágon bronzéremig menetelt. Kelemen Zsombor ugyanennek a kategóriának a másik ágán haladt előre, csak a döntőbe jutásért tudták megállítani, a harmadik helyet azonban magabiztosan hozta ő is, így a dobogó harmadik fokán egymás mellett két szarvasi is állhatott a -40kg-ban.

A sorozatot Csányi Balázs folytatta, aki egy korosztállyal feljebb a +45kg-ban szerzett bronzérmet.

Sindel Márk ezúttal egy súlycsoporttal feljebb indult, de itt is helyt állt: három győztes meccsel a harmadik helyen zárt a kadetek 57 kg alatti mezőnyében.

A nap legjobb eredményét a kadet +70 kg-ban Frankó Dániel érte el, aki tudatosan és magabiztosan haladt előre pontról pontra, mérkőzésről mérkőzésre egészen a dobogó legfelső fokáig.

Utóbbi két versenyzőnk a korosztályos válogatott keret tagjaiként a rangos nemzetközi mezőnyben kategóriájuk legjobb magyar eredményét érték el, és így mindketten a kvalifikációs sorozat első helyére kerültek.

Ruzsinszki György

Zumba Maraton – Orosháza

Szarvast is érintette a 2017-es Megye Futás