in , ,

Hagyomány és kegyelet

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium mindig fontosnak tartotta a hagyományok ápolását. Ebben a munkában mellette állt és ma is áll a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Köre, mind erkölcsi mind anyagi értelemben. A példamutató együttműködésnek köszönhetően ezúttal a tanársírok gondozása és méltó állapotba helyezése került középpontba. A munkában az Öregdiákok által vásárolt kerti szerszámok segítették azokat a diákokat, akik bekapcsolódtak ebbe a feladatba. A szerszámok beszerzése a civil szervezet által benyújtott pályázatnak köszönhető, amelyet az Új Európa Alapítvány Kösz! Programja támogatott. A pályázatban folyó munka egyik fontos eleme a sírgondozás, illetve e tevékenység hosszútávú feltételrendszerének megteremtése. Ennek köszönhető a kerti szerszámok beszerzése, mely most már évről évre rendelkezésünkre áll. Az idei sírgondozás során minden sírról fényképek is készültek, így állapotuk felmérése is megtörtént. Ennek alapján a diákok egy – egy dokumentumot is készítenek, melyek segítségével egy kis füzet készül, amely összegzi, amit a gondozott tanársírokról tudni kell.

Nem véletlen, hogy a sírok rendbetétele az elmúlt napokra esett, hiszen a hozzátartozók ilyenkor helyezik el a halottak napján a kegyelet virágait. Az iskola és a Baráti Kör jóvoltából a sírokra a – pályázatnak köszönhetően – koszorúk is kerülhettek. Közös ügyünk, hogy sírkertjeink mindig rendezettek legyenek, függetlenül egyházi ünnepeinktől.

Molnár Béla

Két meccs – négy pont

Dankó Béla sajtóközleménye: Fontos a Nemzeti Konzultációs ív kitöltése