in ,

A Cervinus Teátrum művészeivel kezdődött az adventi időszak Csabacsűdön

Advent első vasárnapján mindenkit szívből köszöntött a csabacsűdi baráti kör, az egyházközség és az önkormányzat nevében Jansik Györgyné az evangélikus templomban, ahová a gyertyagyújtás alkalmából gyűltek össze a község lakói.

Molnár József polgármester néhány mondatban felelevenítette az adventi ünnepkör kialakulásának történetét, majd jókívánságait fejezte ki a padsorokban ülőknek, de azoknak is, akik nem tudtak eljönni.

– Advent időszaka az ünnepvárás, az ünnepre való felkészülés időszaka. Kívánom, hogy ez a rövid időszak, ez a három hét legyen mindenki számára békés, szeretetteljes, reménnyel és hittel teli időszak – zárta ünnepi gondolatait, majd meggyújtotta az első gyertyát.

Advent első vasárnapján a Cervinus Teátrum két színésze, Bardon Ivett és Polák Ferenc adott elő a közelgő ünnephez kapcsolódó verseket, énekeket. Polák Ferenc előadásában elhangzott a Legyen hó, legyen hó című dal, illetve Juhász Gyula Karácsony című verse. Bardon Ivett Pilinszky János versét, A fényességes angyal is címűt adta elő, majd a Karácsonyi esti dalt énekelte el. Műsoruk egy duettel, a Karácsonyi álommal zárult.

A polgármesteri hivatal előtti óriási koszorúnál Czesznak János mondott rövid ünnepi beszédet, majd Varga László gyújtotta meg az első gyertyát.

Dankó Béla

Az Országgyűlés 2017. november 28-án meghozott egyes döntései

Mikulásra megújul a csabacsűdi polgármesteri hivatal