in ,

Köszönet: egy boldog mosoly

Már az előtérben narancsillat terjeng, az asztalon pedig házilag készített gyertyák sorakoznak. A belső részen minden szempár az előtte tornyosuló feladatra szegeződik: van, aki gyöngyfűzéssel bíbelődik, mások pedig arcot festenek a méretre vágott fagallyakból farigcsált télapófigurákra. Rómer Ilona ezúttal megmaradt a kaptafánál, és idén azzal járult hozzá a jótékonysági vásárhoz, amihez a legjobban ért.

– Az elmúlt években kézműveskedtem, de mivel az nem megy olyan jól, úgy döntöttem, idén inkább képeslapokat festek. Utánanéztem a témának, és találtam erre az évszakra jellemző virágokat, tájképeket. Ahogy elkezdtem dolgozni, egyre több érzés jött elő. Remélem, egy kicsit minden képeslapban benne van az a szeretet, amelyet majd karácsonykor fogunk érezni – árulta el a csupaszív alkotó.

A nagyüzem már november közepén megkezdődött Szarvas Város Barátainak Körénél. A tagok szerda délutánonként vackolják be magukat az átmeneti alkotóműhelybe. Ottjártunkkor úgy tűnt, mindenki ösztönösen tudja, mi a dolga, amit kis idő elteltével a látványosan megszaporodott gyöngycsillagok és a papírból kivágott harangsablonok száma is igazolt.

A csapat egyik mozgatórugója évről évre Koltai Lajosné. Rózsika számára az egész év az alapanyagok beszerzésének jegyében telik. Fáradhatatlanul rója a piacokat és használt ruha boltokat, ahonnan szinte sohasem távozik üres kézzel. Többnyire textíliák, színes fonalak és plüssfigurák jelentik a zsákmányait, amelyek ilyenkor a lekülönbözőbb módokon köszönnek vissza a karácsonyi dísztárgyakban. Emellett a közösség nagy gondot fordít az újrahasznosításra is: flakonok, üvegek, maradék anyagok kerülnek elő a ládafiából, többségük pedig idővel egy-egy adventi koszorún, mécsesen vagy díszpárnán bukkan fel újra.

– Igyekszünk minden évben egy kis pluszt adni a vásárlóknak. Az idén gyöngyökből készült apró ajándéktárgyakkal készülünk, és törekszünk arra is, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére valót. Figyelünk arra is, hogy olyan árakat alakítsunk ki, ami mindenki számára elérhető – beszél a karitatív akcióról a tőle megszokott szerénységgel Rózsika, majd – egy kis szünetet sem engedélyezve magának – ismét egy félkész télapófigurát vesz kézbe.

Lipcseiné Czifra Magdolna, a Kulturális Bizottság elnöke elmondta, a vásárra mindennemű adományt szívesen fogadnak: könyvet, játékot, kézimunkákat, háztartási eszközöket, jó állapotban lévő használati és dísztárgyakat egyaránt. A felajánlásokat hétfőtől péntekig 8-12 óra között a Kossuth utca 30. szám alatt székházban lehet leadni, időpont egyeztetés miatt pedig érdemes a 06/70-458-5129-as számot tárcsázni vagy a baratikor.szarvas@gmail.com e-mail címen jelentkezni. A cél megjelölésével anyagi támogatás a 11733058-20008316 bankszámlaszámra ugyancsak utalható.

A baráti körösök ezen a héten minden napot kihasználnak a készülődésre. Ha valaki szeretne csatlakozni hozzájuk, hétköznaponként 9-17 óra között bárkit szívesen látnak a székházukban. Az első árusítás december 3-án, 16 órától lesz a Zenepavilon mellett felállított faházban, a későbbiekben pedig advent valamennyi hétvégéjét megragadják az értékesítésre. Az akciót az egész napos jótékonysági vásár tetőzi be, időpontja december 16-a. Ekkor a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületével karöltve a Cervinus Teátrum előcsarnokában várják a segíteni akarókat. Végül a felhalmozott összegből ajándékcsomagokat állítanak össze, amelyeket egyedül élő időseknek és a szociális intézményekhez, klubokhoz juttatnak el.

Megtekintette a választókörzetben megvalósuló TOP-os fejlesztéseket Dankó Béla

Ételosztás a szakadó hóban