in ,

Egyre népszerűbb az ótemplomi lelki zarándoklat

Az év leghidegebb és legsötétebb hónapjában könnyebb a takaró melegét választani, mint a korai csípős téli reggelt. Aki azonban mégis kilép az utcára, lélekmelengető és bensőséges pillanatoknak lehet részese. December 4-22. között hétköznaponként 7 órakor szélesre tárja kapuit a szarvasi Evangélikus Ótemplom, forró teával és gyertyafénnyel fogadva mindazokat, akik közelebb szeretnék érezni magukat az ünnephez.

Az Ótemplomi Egyházközség öt éve indította útjára az Angyali reggeleket, amely az adventi időszakon ível keresztül. A késői gyertyagyújtásból fakadóan idén ez minden eddiginél rövidebb, összesen 15 alkalmat takar.

– Ez az időszak egy kicsit más, mint a többi, és szeretnénk mindezt a hétköznapokba is becsempészni. Az elmúlt években nagyon pozitívan fogadták a szarvasiak, amit az is igazol, hogy nemcsak a gyülekezetünk tagjai járnak szívesen ezekre az alkalmakra. Ilyenkor egy kicsit el lehet csendesedni, ki lehet szakadni a hétköznapokból. Látjuk, hogy sokak számára ez az év legzsúfoltabb időszaka, ilyenkor van a legtöbb dolgunk, ami megnehezíti az Istenre való odafigyelést. Ebben szeretnénk mi segíteni – fogalmazta meg Lázár Zsolt esperes az eseménysorozat mögött húzódó szándékot.

Hangsúlyozta, az összekövetelek jellegükben leginkább a Rorate misékhez hasonlítanak. A korai időpont elsősorban azt szolgálja, hogy mindenki tudjon rá időt szakítani, és az egész napos taposómalom előtt megálljon egy fél órára.

A reggeleknek – csakúgy, mint az előző években – ezúttal is van egy-egy házigazdájuk. A közélet, a politika, az oktatás, a civil szféra és az egyház is képviselteti magát, de egy sokkal személyesebb oldaláról. A házigazdák anekdotákon, ünnepi gondolatokon, tetszés szerint akár verseken és dalokon keresztül hozzák közelebb advent üzenetét, és mesélnek a hit életükben betöltött szerepéről.

A december 8-i alkalom vendége dr. Fischl Vilmos, a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára volt. Köszöntőjében megfogalmazta, hogy az ő életében ez az időszak különleges, melynek részeként ő is valamelyest átlényegül. Mivel ez a négy hét egyben a kisböjt időszakát is jelenti, fokozottan odafigyel a testi és lelki állapotára is. Megpróbálja összehangolni a kettőt, hogy mire Jézus megérkezik az életünkbe, felkészülten tudja fogadni.

– A keresztény ember szembemegy a világgal. Nekünk nem az a fontos, amit a világ mond, hanem amit az Isten mond, s amit a Szentírásban olvasunk. Tudjuk, hogy ami karácsonykor történt, az nem racionális. Ha pedig mi is képesek vagyunk a csillogás és az ajándékok mögött meglátni az ünnep valódi üzenetét, akkor jól tesszük a dolgunkat – fordult az egyre inkább világi örömöket előtérbe helyező társadalom felé.

Az idei év újdonsága, hogy a hagyományos zarándoklatokhoz hasonlóan a részvevők „útlevelet” kapnak, amelybe pecséteket gyűjthetnek. A jutalma pedig nem kézzelfogható, de egészen biztosan érzékelhető azok számára, akik keresik az utat a nagybetűs karácsony felé.

A kerékpáros közlekedés veszélyeire hívta fel a figyelmet a polgárőr Mikulás

Litauszkiné Rácz Eszter és Dankó Béla

Száz csabacsűdi család részesül szociális tüzelőben