Connect with us

Csabacsűd

A közgyűlés alelnöke elégedett a megye TOP-os projekteken való szereplésével

Bár lakossági meghallgatásként indult, idővel egyre inkább az önkormányzatokkal való rendszeres konzultáció irányába mozdult el a Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezése. A kihelyezett fogadóóra keretében a közgyűlés elnöke és alelnökei végigjárják a településeket, és lehetőséget biztosítanak a lakosságnak egyeztetésre, ill. a problémás esetek meghallgatására. A sorozat az első nagy kör megtétele után sem szűnt meg: Várfi András alelnök január 10-én délután Csabacsűdre látogatott el.

– Ilyen alkalmakkor beszélünk a település helyzetéről, az aktualitásokról, de természetesen a negatívumok is szóba kerülnek. Csabacsűd esetében pl. mindig elhangzik a kérdés, hogy milyen utam volt befelé. Köztudott ugyanis, hogy a főutca meglehetősen rossz állapotban van. Természetesen az utóbbi időben kitérünk a TOP-os pályázatokra is, és mindenhol elújságolják, hogy ki milyen projekteken szerepelt sikerrel – részletezi a találkozások főbb témaköreit.

Mint mondta, tapasztalatai alapján a lakosság csak a legritkább esetben teszi tiszteletét ezeken a fogadóórákon. Ez véleménye szerint arra vezethető vissza, hogy általánosságban gördülékeny a hivatali ügyintézés, az állampolgárok gyors választ kapnak a kérdéseikre az illetékes járási hivatalnál, kormányablaknál. Ennek ellenére előfordult már, hogy civil szervezetek tették tiszteletüket fogadóóráján, vagy magánszemélyek szakmai ügyben kértek tőle tanácsot.

Hangsúlyozta, a megye egyik legnagyobb problémájának a népességfogyást tekinti. A demográfiai mutatókat a fiatalok elvándorlása súlyosbítja, ami a foglalkoztatásra is rányomja a bélyegét. A vállalkozások gyakran nem találnak megfelelően képzett munkaerőt, és a jövedelmi viszonyok sem jelentenek visszatartó erőt. A helyzet megoldását célozzák meg a foglalkoztatási paktumok, amelyekben ő is aktívan közreműködik. Az első kedvező jelek már érzékelhetőek: több településen kezd egymásra találni a kínálat és a kereslet, valamint arra is van példa, hogy egy budapesti cég visszaköltözik a régióba.

Várfi András alelnök szerint a reális célkitűzés az lehet, hogy a népességcsökkenés lelassul, hosszú távon pedig stagnálni kezd. Ehhez elengedhetetlen a jövedelmek emelkedése. Úgy látja, nem feltétlen nagyságrendi növekedésre van szükség a külföldi munkát választók visszacsábításához, viszont a folyamatnak minél hamarabb el kell kezdődnie. Abban bízik, hogy hosszú távon eljutunk oda, hogy a jövő nemzedéke az utazást tapasztalatszerzésnek és nyelvtanulásnak szánja, tudását pedig itthon kamatoztatja.

–  Összesen 58 milliárd Ft a TOP-nak Békés megyére jutó kerete, ami országos viszonylatban is jónak mondható, a projektmenedzsmenti feladatokkal pedig sok esetben a megyei önkormányzatot bízták meg. Természetesen vannak olyan települések is, akik más szervezetet választottak, de erről mindenki szabadon dönthet. Nem szabad a kettőt egymással szembeállítani. A legfontosabb, hogy elérjük a céljainkat, vagyis korszerűsödjenek az óvodák, bölcsődék, épüljenek piacok, és fejlődjön a gazdaság – értékelte az aktualitásokról szólva az eddig nyilvánosságra került TOP-os projekteket.

A Békés Megyei Közgyűlés alelnökét Molnár József polgármester fogadta, majd az önkormányzat tagjaival közösen rendhagyó ülésre került sor a felújított hivatal nagytermében.

20180110-tn_csabacsud2

Népszerű

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke (Fotó: Zentai Péter) Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke (Fotó: Zentai Péter)

Békés Megyei Önkormányzat: 5 millió Ft a védekezésre

Békés megye

www: Békés megye összefog!

Békés megye

Csabacsűd főutcája április 1-én (Fotó: Babák Zoltán) Csabacsűd főutcája április 1-én (Fotó: Babák Zoltán)

Virtuális turista: Vérszilvavirágzás Csabacsűdön

Virtuális turista

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Gilanné Radványi Rózsa: Célunk, hogy minél többen maradjanak otthon

Csabacsűd

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect