in , ,

Behúzták az X-et az éjszakai focin

13 évvel ezelőtt, az elsők között alakult Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szarvason, idézte fel a kezdeteket Földesi Zoltán, a szarvasi KEF társelnöke, akivel a január utolsó péntekjén megtartott Éjszakai tornán beszélgettünk a város kábítószerhelyzetéről.

– Nem tartom a városban a kábítószerproblémát olyan értelemben drasztikusnak, hogy ez bármiféle akcióra sarkalljon, vagy negatív érzeteket keltsen, de el kell mondanom, hogy bizony jelen van, hozzáférnek, akik hozzá akarnak. Azt hallom, hogy tömegközlekedési eszközökön egyik településről a másikra menet gazdát cserélnek olcsó dizájnerszerek, és azért kell erről komolyan beszélnünk, például ezekkel a rendezvényekkel is az a cél, hogy az emberekben, a szülőkben a témára való odafigyelést fenntartsuk – jelentette ki.

Tervezi, hogy az elkövetkezendő időkben felveszi ismét a kapcsolatot az általános iskoláktól kezdve a főiskolai karokig az oktatási intézményekkel, mert véleménye szerint időről időre figyelmeztetniük kell az intézmények vezetőit, hogy ez egy igen fontos kérdés, és kéri őket, hogy az ifjúsági felelősöket delegálnák a KEF-hez, és részt vennének a munkájukban.

A problémás kör, amelyik a KEF fókuszcsoportját képezi, nem tudják megszólítani, vallotta meg őszintén a KEF társelnöke.

– Ők már találkoztak ezzel a dologgal, valamilyen okból az életük részévé vált, vagy legalábbis egy picit bele-belevonták magukat ebbe a világba … mi megelőzni akarjuk azt, hogy odajussanak a fiatalok, tehát a prevenciónak úgy gondolom, hogy van hatása, de az már nem is a mi problémánk, az addiktológiai kérdés, egy ponton túl pedig bűnügyi kérdés és nem nekünk kell ezzel foglalkozni.

Minden társadalmi körben találkoztak már problémával, a lecsúszott, vagy egzisztenciát nem találóktól, vagy családi problémákkal rendelkezőktől az egészen jómódú polgárok gyerekeiig.

– Az a tapasztalatuk, hogy a lehető legjobb családokban, ahol együtt van a család, viszonylag jó anyagi háttér van, is előfordul a dologgal való találkozás – állítja Földesi Zoltán.

– Nagyon örülünk, hogy sikerült újra forrást szereznünk, hiszen ezeket a programokat nem tudnánk, ha nem volna ez az állami segítség, ez a pályázat – kanyarodott az éjszakai tornára a KEF társelnöke.

– Úgy gondolom, hogy sokakat meg tudunk mozdítani. Az elmúlt évi tornáinkon átlagban 80-100 ember volt itt egy este. Azt kell mondjam, hogy nem tudják a gyerekek, hogy egy Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által szervezett preventív foglalkozás, program részesei, de azt gondolom, hogy azt a mozgásigényt ki tudjuk használni így, péntek délután, ami egy fárasztó iskolai, vagy munkával töltött hét után összejön a fiatalokban, és bizonyítjuk a város lakosságának, magunknak is, a szülőknek is, hogy jó helyen vannak a fiatalok, hasznosan töltik a szabadidejüket, így is lehet csinálni, és nem csak szórakozóhelyen, más körben eltölteni a szabadidejüket – fogalmazott.

A szarvasi KEF az önkormányzattal közösen adta be és nyert működési pályázatán 997 ezer forintot. Az éjszakai torna csak egy eleme az egésznek: a szabadidős programok mellett lesznek szakemberek által tartott felvilágosító előadások az iskolákban, de szülői foglalkozások is addiktológus szakemberekkel.

A péntek esti tornára hat csapat jelentkezett, közülük csak kettő általános iskolából, a többi baráti társaságokból szerveződött.

– Minden hónapban sor kerül egy ilyen programra, mint a mai. Azért a focival kezdtük, mert Magyarországon a legnépszerűbb sportág és január végén az a legkézenfekvőbb, erre jönnek össze legszívesebben a fiatalok – indokolta a sportágválasztást Földesi Zoltán.

Most először volt JUNIOR kategória. Két iskolából érkeztek nevezők: a GFF Gyakorlóból és a Fő tériből. A Gyakorlósok mindkét mérkőzést jelentős gólkülönbséggel, kapott gól nélkül fejezték be, így az ezüst a főtérisek, az arany a gyakorlósok nyakába került. A torna legfiatalabb játékosa, a 8 éves Nagy Noel, aki ha csak rövid időre is, de a Gyakorló suli csapatát “erősítette”, emléklapot kapott.

Felnőtt kategóriában 4 csapat 6 mérkőzését követően az „X” fantázianevű csapat tagjai: Sztancsik Csaba, Zvara József, Tóth Zoltán, Dienes János, Seres János, Karsai Nándor, Konstantinovics Máté, Seres Viktor állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Ezüstöt a „Fly Emirates”, bronzot a „Golden Bois” kapott. A torna rendszeres visszatérő csapata a „QQRIQ” több sérülttel és emléklappal távozott.

Digitális pedagógiai tartalmak fejlesztése a GFF Gyakorlóban

Pechszéria a jégkorongfesztivál utolsó állomásán