in ,

Sorban ötödször díjazták Szarvast az Európai Mobilitási Hétért

Krivik Viktor és Tóth Péter közlekedésért felelős helyettes államtitkár0
Krivik Viktor és Tóth Péter közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Szarvas 2014-ben a “Legjobb Szervező Önkormányzat” díját vehette át, 2015-ben kiemelkedő teljesítményért kapott oklevelet. 2016-ban a “Legjobb Önkormányzat” kitüntető címet ítélték meg neki, a “Legszorgosabb Helyi Szervező” díját pedig Krivik Viktor programszervező kapta. 2017-ben és 2018-ban is a “Kiemelkedő Önkormányzat” díját hozhatta haza a település önkormányzata.

– Nagyon nagy meglepetés volt számunkra, hogy ezúttal is ott lehettünk a legjobbak között. Már egyáltalán nem számítottunk rá, különösen azért, mert rekordszámú, mintegy 260 magyar település csatlakozott a programhoz. Ebből nyolcvanan kaptak meghívást a zárórendezvényre, és mi benne voltunk abban a negyvenötben, akiknek a szervezőmunkáját elismerték – kommentálta a sikert Krivik Viktor főszervező.

Hozzátette, főként azokat díjazták, akik valamilyen innovatív, újszerű programot csempésztek bele a szeptember 16-22. között zajló eseménysorozatba, illetve az adott település segítette az Európai Mobilitási Hét idei fő üzenetének – a közlekedési multimodalitás és az észszerű, környezetkímélő közlekedési módok – népszerűsítését. Szarvas különösen az előbb szempont tekintetében járt élen. A családi kerékpártúrák, a nordic walking, közterületen tartott sportnap, a bringás véradás és a bringás reggeli is előremutató módon közelítettek a rendezvény célkitűzéséhez, illetve rendkívül széles korosztályt szólítottak meg.

A december közepén tartott ünnepségen Tóth Péter közlekedésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, az Európai Mobilitási Hét kiemelt célja az Európai Unió tiszta közlekedésről szóló jövőképének közvetítése. Ez az üzenet összhangban áll az ITM (Innovációs és Technológiai Minisztérium) gazdaságstratégiájában megfogalmazott, tiszta és okos közlekedésről szóló elképzeléssel. Éppen ezért a tárca minden korábbinál nagyobb összeget, 140 millió Ft-ot fordított a helyi programszervezők munkájának támogatására.

Mint elhangzott, Európából és a világ más részeiről összesen 2700 település csatlakozott a kontinens legnagyobb környezetvédelmi-közlekedési kampányához. A résztvevő 50 ország listáján a programot szervező önkormányzatok számát tekintve Magyarország a harmadik. A sorozat célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra ösztönözze.

– Szarvas város önkormányzata minden évben több tartós intézkedést hoz a közlekedésbiztonság javítására. A csatlakozás feltétele minimum egy ilyen elem. Ezúttal a Vasút utcai gyalogos átkelőhelyek kivilágítását emeltük ki, de még jónéhányat mellékelhettünk volna. Klimaj Attila kollégámmal év elejétől kezdve gyűjtjük ezeket, és figyeljük, mely pályázatba vagy programba illeszthetők bele – világít rá az önkormányzat által tett lépésekre a KETOSZ főtitkáraként is tevékenykedő szakember.

Hangsúlyozta, támogatók nélkül a siker nem valósulhatott volna meg. Állandó segítőik között tartják számon a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületét, a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületét, Szirony Pál sportszervezőt, az MTTSZ Szabadidős és Lövészklubot, valamint a Magyar Vöröskereszt Szarvasi Területi Szervezetét is. Mellettük kb. 40-50 személy munkája erősíti a szervezést, a lebonyolítást és a tájékoztatást.

Mindemellett eredményként könyveli el azt is, hogy minden évben egyre nagyobb tömeget sikerül megszólítani. Az elmúlt hetekben továbbá 4-5 sportszervezet jelezte csatlakozási szándékát. Ígérte, idén is lesz Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap Szarvason, mégpedig várhatóan egy olyan új programelemmel, amire országosan sem nagyon volt példa.

Galó Tamás, Lázár Zsolt és dr. Cinkóczky Mihály (Fotó: Hegedűs Éva)0

Már száznyolcvan forinttal is lehet segíteni a rászorulóknak

Bíró Csenge

Ragyogó Gyakorlós RICSILLAG a kosárlabda egén