in ,

A tavasz és a közelgő ünnep jegyében kézműveskedtek Szentandráson

0

Hétről hétre jelen van az alkotókedv Békésszentandráson. Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, egy hete a Valami – hagyományos és modern kézműveskedés, kertészkedés, ötvözve a fenntartható gazdálkodásra neveléssel és az újrahasznosítással – lelkes közössége készített néhány egyszerű alapanyagból kincseket, március 9-én pedig a Körös Művelődési Ház és Könyvtár csalogatta a családokat. A kb. öt éve havi rendszerességgel megrendezésre kerülő játszóházuk stílszerűen ezúttal a tavasz köré fonódott, ami mellől nem hiányozhatott a közelgő nemzeti ünnepünk sem.

– Készülünk a jó időre. Papírból pillangókat, tojástartóból tavasztündért lehet készít, akinek pedig ahhoz támad kedve, virágnyalókával is bíbelődhet. Továbbá az 1848-49-es szabadságharc emlékére huszársapkával és kitűzővel is készültünk – sorolja a lehetőségeket Benedek Erika intézményvezető.

Hozzátette, az eltelt évek alatt az is bebizonyosodott, hogy a szombati időpontválasztással jutnak el a legszélesebb rétegekhez. Olyannyira, hogy mára már sok szarvasi családi is felfedezte a programot, és rendszeres résztvevője az alkalmaknak.

De nem csak az időpont, hanem a helyszín is megváltozott. Korábban a művelődési ház nagytermében terítették meg a kézműves asztalokat, de be kellett látniuk, hogy a településen tapasztalható gyermeklétszám csökkenés rájuk is hatást gyakorol. Végül úgy döntöttek, hogy keresnek egy barátságosabb zugot. A gyerekkönyvtár galériájára költöztették a családi délutánt, azon nem titkolt szándékkal, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a könyveket.

– Bevált a trükk. A játszóházak ideje alatt sokan kölcsönöznek, ha pedig picit meg szeretnének pihenni, akkor pedig leülnek olvasgatni – összegezte a tapasztalatokat Benedek Erika.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt évek alatt már kialakult egy jól körülhatárolható mag, akikre mindig lehet számítani. Véleménye szerint a mintát a gyerekek otthonról hozzák, vagyis főként az ott szerzett tapasztalatok döntik el, mennyire szeretnek kézműveskedni.

– Szarvasra jár a kislányom oviba, holott Szentandráson lakunk. Emiatt nem nagyon ismeri az itteni kortársait. Egy-egy ilyen rendezvény arra is alkalmat ad, hogy a leendő osztálytársaival találkozzon. Nagyon szeret kreatívkodni, ideje nagy részét ezzel tölti. Ide is mindig szívesen jön – árulja el a játszóházakban rejlő lehetőségeket Marosán Ildikó, aki végzettsége szerint maga is óvodapedagógus.

Mellette kislánya, Dorka épp a tavasztündér összeállításában mélyedt el, miközben kíváncsi tekintettel már azon gondolkodott, melyik asztal legyen a következő állomás.

Legközelebb az intézmény április 6-án várja az alkotni vágyókat, akkor már a küszöbön álló húsvét jegyében.

Fotó: Keller Dávid0

Végig fej fej mellett az újkígyósiakkal

0

Idegen nyelvi napok a Benkában