in , ,

Benkás felfedezők

0

A Nemzeti Tehetség Program NTP-MTTD-18 kódjellel pályázatot írt ki tehetségsegítő programok támogatására, melyek a matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgálja.

A nyertes pályázatnak köszönhetően iskolánkban is elindult a program, melynek keretén belül a téli hónapokban a tanteremben folyt a felfedező munka.

Olyan társasjátékokat, modellező készleteket vásároltunk, melyek használatával fejlődhet a tanulók problémamegoldó képessége, kreativitása, térlátása, csoportban való gondolkodása. Célul tűztük ki, hogy a foglalkozások során olyan tudáshoz jussanak, amelyek segítségével a természettudományi és műszaki műveltséget hasznosítani tudják a hétköznapi életben; az új technológiákat alkalmazzák a problémamegoldások során.

A tehetséggondozó foglalkozásokon játszottak a lézerrel, a mágnessel, riasztót és nedvességérzékelőt építettek, hidraulikus robotkar segítségével mozgattak apróbb tárgyakat, napelemes járgányokat terveztek, vidám kémia laborban végeztek kísérleteket, elmélyíthették természetismeret órán szerzett tudásukat, szörföztek a rádióhullámokon.

„A gyerek játék közben tanul. És a legfontosabb, hogy megtanul játszva tanulni.” – mondta O. Fred Donaldson, tanár és író. Hisszük, hogy gyermekeinknek ebben volt, ebben van része.

Szabó Józsefné – Fekete-Rekényi János

Mótyán Tibor és Medvegy Mihály (Fotó: Hegedűs Éva)0

Több bor, mint kolbász az idei kertbarát versenyen

Klimaj Zoltán gólja (Fotó: Babák Zoltán)0

Megmentettük az egyik pontot