in

Nemzetközi projektben vesz részt Szarvas az okos város kialakításáért

Ismail Yagbat és Babák Mihály (Fotó: Hegedűs Éva)0
Ismail Yagbat és Babák Mihály (Fotó: Hegedűs Éva)

Török és litván delegációt fogadott június 25-én Szarvas város önkormányzata. A nemzetközi küldöttség egy három országot érintő projekt részeként látogatott el a településre, amely az a Smart City témakörében fogalmazódott meg. A pályázat az észak-törökországi Corum város önkormányzatának saját önerős programja, két európai partnervárossal, Szarvassal és Telsiai-vel (Litvánia) karöltve. A partneri körbe tartozik továbbá a Corumi Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Hitit Egyetem is.

A Körös-parti település számára ez az első nemzetközi projekt, amely tavaly decemberben indult útjára. Ekkor írta alá Corum önkormányzata a Támogatási Szerződést egy 135.398,45 EUR összköltségvetésű és 115.088,68 euró támogatású (85% támogatási intenzitás) projektre. A nyertes pályázatot közel egy éves előkészítő munka előzte meg, amely túlnyomórészt partnerkeresésből és egyeztetésekből állt. Szarvas neve Samu Tamás Gergő lévén került a szóba jöhető partnerek közé.

A kétfordulós pályázatot a Town Twinning Action between Turkey and the EU Grant Scheme (TTGS) EuropeAid pályázati felhívásra adták be, a Roadmap for Smart City, vagyis Útvonalterv a Smart City-hez címmel.

A szarvasi találkozót három korábbi fórum előzte meg. Első két állomás Corumban volt, ahol a projektcsapat első megbeszélései, workshopjai, valamint a nyitókonferencia zajlottak. Ezt egy négynapos Smart City képzés követte, aminek ugyancsak Törökország volt a helyszíne. A Békés megyei település három napig, június 24-26. között adott otthont a projektnek. A cél egymás önkormányzatainak, intézményeinek közelebbi megismerése, valamint a pályázati téma kibontása volt.

Babák Mihály polgármester köszöntőjében mesélt a település történelmi múltjáról, és bemutatta a város természeti, épített értékeit, valamint a közigazgatás és az önkormányzat működését is.

Ismail Yagbat, Corum alpolgármestere tolmácsolta a település vezetésének és lakosságának baráti üdvözletét. Elmondta, bár az önkormányzati irányítás és a helyi törvények között lehetnek eltérések, a gondolkodásmód és az elképzelések terén a hasonlóságokat is meg lehet találni. Mindemellett egyetlen dologban mindenhol egyetértenek: szem előtt tartják a városban élők és a közigazgatásban tevékenykedők elégedettségét. A legfőbb önkormányzati mérőszámnak a lakosság boldogságát tartja. Mindez egyenértékű az önkormányzat sikerével. Hisz benne, hogy a program jóvoltából ezt még tovább lehet javítani.

– Amikor partnert kerestünk Törökországban, olyan városban gondolkodtunk, akivel a projekt lezárulta után is együtt tudunk dolgozni. Corum kicsit hasonlít Szarvashoz, hiszen van egy mezőgazdasági, turisztikai és oktatási ereje is. Nagyon örülünk, hogy itt vannak, illetve annak, hogy az ottani kereskedelmi és iparkamara is képviselteti magát. Arról is szó esik majd, hogy mik azok a befektetési lehetőségek, amelyekben együtt tudunk működni, valamint több jövőbeli tervünkről is egyeztetünk – tájékoztatott a szarvasi önkormányzat elképzeléseiről Hodálik Pál alpolgármester.

A projekt felelőse az önkormányzat részéről Babák Zoltán volt, aki két ízben is járt a déli partnerországban. A sztereotípiákkal szemben a tapasztalataik azt mutatták, hogy egy nagyon fejlett, innovatív nagyvárosról van szó, ahol a Smart City elsősorban a közlekedés terén jelenik meg. Szarvason ellenben az önkormányzat a szolgáltatások felé mozdult el egy olyan okos csomag megrendelésével, amely majd a lakosság és az önkormányzat kapcsolatát egyszerűsíti például a bejelentések és a városüzemeltetési feladatok terén, de az önkormányzat mindennapjait is megkönnyíti.

A projekt végére egy Smart City Platform és egy Smart City Stratégiai Keretterv kidolgozását tűzték ki célul.

Elballagtak…

Kis Gábor, Biros Péter és Szabó László (Fotó: Babák Zoltán)0

Biros Péter: A vízilabda tett jó emberré