in ,

Szarvasi dobogókon ünnepelték a világklasszis kajakosokat

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Nem túlzás azt állítani, hogy lélekszámához mérten nincs olyan település Magyarországon, amely öt világklasszis sportolót tudna felvonultatni. Ráadásul mindezt egyetlen sportágra, a kajak-kenura szűkítve. Az ötösfogatot Bodonyi Dóra, Bogár Gábor, Dombvári Bence, Kós Benedek és Kuli István alkották, akik bár külön hajókban eveztek a szegedi kajak-kenu gyorsasági vb-n, valamennyien a legjobb hat között értek célba. A példaképeket ünnepelte a város augusztus utolsó napján, a családtagokkal, sporttársakkal és az utánpótlás nemzetékkel karöltve.

A rendezvény első helyszíne a Kajak-Kenu Vízisport Telep volt, ahol a vendégek már kora délutántól beszélgetéssekkel, gratulációkkal és közös fotókkal hangolódtak az ünneplésre. A megjelenteket Szűcs Mihály, a Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Klub elnöke köszöntötte, majd egyenként megkérte a sportolókat, hogy meséljenek élményeikről, a felkészülés nehézségeiről, és osszák meg a hallgatósággal jövőbeli terveiket is.

– Annyira jó érzés visszanézni a felvételt, hogy még most is beleborsódzok – fogalmazta meg az ötszörös világbajnok Bodonyi Dóri, a K-4 500 méteres futam legizgalmasabb másodperceit figyelve. – Naponta többször újrajátszom. Talán azért jelent számomra ilyen sokat a győzelem, mert a legjobb versenyző, Kozák Danuta nem volt köztünk. Emiatt sokan leírtak bennünket. Mi mégis magabiztosan nyertünk, ami komoly elégtételt jelentett.

A részben szarvasi, részben békésszentandrási egyesületnél nevelkedett versenyző alig néhány órával a győzelem után ismét rajthoz állt. K-1 5000 méteren ismét bizonyított. Hazai közönség előtt megvédte címét, megszerezve ezzel ötödik aranyérmét. Az eredmény egyúttal arra is feljogosította, hogy immár a sportág örökös bajnokaként felvéssék a nevét a Kajak-Kenu Szövetség székházában található márványtáblára.

Bogár Gábor K-2 500 méteren Noé Zsomborral evezhetett egy hajóban. A magyar kettős mindvégig szorosan a mezőnnyel haladt, és végül ötödikként szakították át a képzeletbeli célszalagot.

– Büszke vagyok rá, mert kihajtottuk magunkat, jó pályát jöttünk, de azért hiányérzetem is van. Ha egy kicsit más taktikát választunk, meglehetett volna a dobogó is – vélekedett a 25 éves sportoló.

Dombvári Bencének több mint kétéves kihagyás után először drukkolhattak a szarvasiak. A rendkívül nehéz időszakon keresztülment kajakos az augusztus 21-25. között rendezett vb-n K-1 500 méteren mérettette meg magát, és végül a rangos ötödik helyen végzett.

– Örültem neki, hogy kijutottam a világbajnokságra. Az egy kicsit csalódás volt, hogy végül csak ötödik lettem, de már az is nagy dolog, hogy jövőre tudnak velem számolni a válogatottban, illetve ha megítélik a csapatba kerülést, a jövő évben edzőtáborozhatok a többiekkel. Nagyon szerettem volna dobogós helyen végezni, az álmom az első három hely valamelyike lett volna, de nem vagyok nagyon csalódott – értékelte a futamát, amely összességében megerősítette a folytatásban.

Kós Benedek első éves felnőttként egy négyes hajóba ülhetett, Erdőssy Csaba, Tóth Dávid és Kulifai Tamás társaságában. Ezer méteren majdnem sikerült megcsípniük a dobogót, de végül eggyel lemaradva eveztek a célba.

– Mi szerdán kezdünk, és az előfutamból bejutottunk a döntőbe. Kicsit még olyan nyögve nyelősnek éreztem ezt a pályát, de a döntő már jó volt. Kihoztuk magunkból a maximumot, és az edzők is elégedettek voltak – tekintett vissza a korábban K-1 500 és 1000 méteren is világbajnoki címet szerző sportoló.

Kvótát szerzett az ötödikként végzett Kuli István is, aki Nádas Bencével, Birkás Balázzsal és Tótka Sándorral alkotott négyest.

– A négyes négy kvótát ér, ezért látszott, hogy mindenki erre készül. Látjuk, hogy a németek és a spanyolok milyen taktikával versenyeznek, és mégis mindig elől végeznek. Nem szabad úgy tenni, mintha mindent tudnánk. Egyénileg mindannyian nagyon jó formában voltunk, ezért fel kell tenni a kérdést, hogy miért van az, hogy a négyes évek óta mégis csak középmezőnyben végez – kereste végeredmény hátterében rejlő magyarázatot a többszörös ifjúsági bajnok.

A sporttelepen jelen voltak az edzők is, Nyerges Attila – a Kós Benedekkel kiegészült négyes felkészítője – és Bátor György nevelőedző.

Az élménybeszámolók után a versenyzők K-4-es hajóban egy tiszteletkört tettek, majd gyerekekkel kiegészülve játékos futamokon vettek részt. Zárásként a kajakos büszkeségek sárkányhajóba szálltak, és áteveztek a Vízi Színházba, ahol a város vezetése köszöntötte őket.

Babák Mihály hangsúlyozta, büszke az elért teljesítményekre, és a város nevében kifejezte köszöntetét is. Ezt követően Giricz Katalin, az Ifjúsági és Sportbizottság elnökével valamint Kiss Attila képviselővel közösen okleveleket adtak át a  dobogóra állított csapatnak. A napot kötetlen beszélgetés, fotózás és szelfizés zárta.

Elhoztuk Jaminából a három pontot

0

Tanévnyitó és pályaavató a Székelyben