in

Éppen megúsztuk klímalázadás nélkül a Mikulás látogatását

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Ezzel a Mikulással még bajunk lesz! Nagy szerencse, hogy a gyerekek közül senki sem emlékezett rá, mit is mondott tavaly, amikor az egésznapos tanulással szembeni ellenérzések felszínre hozásával rendszerellenes lázadást akart kirobbantani. Most visszajött, látta, hogy nem jött be a számítása, az oktatásunk stabil maradt, mással próbálkozott.

– Hááát, ez a ti bajotok, de legalább Mikulás-napon ne legyen egésznapos iskola! – próbálta menteni a menthetőt, és végre úgy nézett ki, el tudja engedni ezt a témát.

Az oktatást ugyan elengedte, de egy furfangos csavarral rátért a klímaváltozás kérdésére:

– Várjátok nagyon a karácsonyt? Húúúha… És szerintetek lesz hó Szarvason is, nem csak Lappföldön? Ki szavaz arra, hogy lesz hó?

Már megint ez a szavazás! Úgy nézett ki, az emelkedő és a zsebben maradó kezek aránya elég alapot adott arra, hogy fokozza a helyzetet.

– Ki gondolja úgy, hogy be fog fagyni a Körös, és lehet korcsolyázni? – tette fel provokatív kérdését, majd hátraszúrta Hevesi Iminek – Szerintem kutyaszánozni fogunk.

Ezzel vajon az Euro árfolyamának az üzemanyagárak emelkedésére való hatására akart célozni??? Övön aluli kísérlet volt a gyerekek elé hozni ezt a kérdést, de aztán a nulla reakciót látva rájött, még a gyerekeket sem lehet ilyesmivel megvezetni, és úgy nézett ki, rájött, hogy az előző év azonos időszakát bázisként véve egy 4,6-4,8 százalékos GDP növekedéssel szemben még egy Mikulás sem lehet okos anélkül, hogy hülyének nézzék.

Lassan eljön az a pillanat, hogy a városvezetésnek fel kell venni a kapcsolatot a Lappföldi Mikulás-kamarával, hogy legközelebb ne ezt a bajkeverőt küldje, különben rajta leszünk, hogy valamelyik ide delegált konzulját… vagy krampuszát bekéressék a Külügybe egy ejnye-ejnyére.

0

Tea time – Hálaadás Napja a Benkában

Zima Dániel, háttérben Furár Róbert, valamint Böde Krisztián (zöldben) (Fotó: Babák Zoltán)0

Megerősített gárdával léptek pályára futsalosaink