in ,

Sikerrel vette az Eb-re vezető első akadályt a szarvasi birkózó

Tóth Patrik, Sükösd Attila, Neumann Péter (Fotó: Hegedűs Éva)0
Tóth Patrik, Sükösd Attila, Neumann Péter (Fotó: Hegedűs Éva)

Már a tavalyi évben is volt szarvasi részvevője a serdülő Európa-bajnokságnak. Hajduch Nándor akkor a 8. helyen zárta a megmérettetést, míg a középiskolások világversenyén Tóth Patrik az 57 kg-os súlycsoportban az 5. helyen végzett. Idén jó eséllyel tovább folytatódhat a menetelés, hiszen a 15 éves tehetség sikerrel vette a kontinensviadalhoz vezető első akadályt.

– Azt a célt tűztük ki, hogy Patrik ott legyen az Eb-on. Az első válogatót meg is nyerte, amivel nagy lépést tett a válogatottság felé. Mindazonáltal még messze van a vége – adott helyzetjelentést Sükösd Attila, a Szarvasi Birkózó Egyesület elnöke a legutóbbi eredményről. – Ha hónap végén sikerülne megnyerni a második válogatót, akkor kicsit fellélegezhetnénk mindketten. Most ez a hónap arról szól, hogy kőkeményen edzünk, erősítünk, és próbáljuk azokat az apró hibákat kijavítani, amiket láttam a versenyen.

A február elsején, Tokodon rendezett verseny hátteréről szólva elmondta, valamennyi induló a maximumot hozta, ezért mindvégig izzott a levegő. Különösen a döntő mérkőzés volt szoros, amelyet végül Patrik 6-3-ra tudott hozni.

– Minimális görcsösség volt bennem a döntőben, amikor belegondoltam, mekkora a tét. A győzelem után megnyugodtam, és rájöttem, hogy nem kellett volna ennyire izgulnom, hanem egyszerűen csak a birkózásra koncentrálnom – értékelte a válogatót a saját szemszögéből a bajnok. – Úgy érzem, az elmúlt időszakban javult a fizikális állapotom és technikailag is fejlődtem, bár mindig van hova tovább. Próbálok minél többet beleadni, nincs megállás – tekintett előre gondolatban a következő válogatóra.

A 48 kg-osok között Neumann Péter a dobogó harmadik fokára állhatott.  A 14 éves sportoló négy meccsből hármat megnyert, és csak a későbbi győztestől szenvedett vereséget.

– Már otthon eldöntöttem, hogy nekem ez sikerülni fog, hiszen már utolsó éves vagyok. Fejben fel voltam rá készülve, s a versenyen is ezt mondogattam magamban: ezt meg kell Peti csinálnod! – idézte fel azt az elszántságot, amellyel útnak indult.

A Szarvasi Birkózó Egyesület színeit képviselte a versenyen Galát Dávid és Bankó Kristóf is, akik bár tudásukhoz mérten küzdöttek, ezúttal nem sikerült dobogóra állniuk.

Süküsd Attila edző elárulta, idén már nem ez volt az első bemutatkozásuk. Egy izraeli edzőtábort követően januárban Korondon, a Lőrincz Márton Szabadfogású Nemzetközi Emlékversenyen vettek részt, ahol Tóth Patrik ugyancsak győzni tudott, Szpin Mihály pedig kadett korosztályban ezüstérmes lett. A kisebbek versenyében Darvas Krisztián és Tóth Kevin ezúttal nem érték el a dobogót, de derekasan harcoltak.

Az egyesület elnöke úgy véli, az elmúlt évek munkája meghozta gyümölcsét. A sportág egyre népszerűbb a településen, s felnövekvő korosztály tagjai között is vannak nagy reménységek. Bízik benne, hogy a rendszeres edzéslátogatás és a szorgalom hamarosan náluk is beérik, és egyre több szarvasi birkózó képviselheti a települést hazai és nemzetközi versenyeken.

A Szirén épülete (Fotó: Babák Zoltán)

Mégsem lesz csoportos létszámleépítés a Szirén Ruházati Kft.-nél

Babák Mihály és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)0

Aktualitások első kézből