in ,

Nézzük Reálisan!

0

Az elmúlt héten ez is lehetett volna minden nap apropója a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban, hiszen a Reál hét eseményei zajlottak.

Hagyományosan február közepén egy hetet a reál tárgyak népszerűsítésére, a tanórák színesítésére szán a reál tárgyakat tanító pedagógusok munkaközössége. Komoly előkészítő, szervező munka szükséges a sűrű és változatos program megvalósításához. Az idei évben is számos sikeres rendezvényt bonyolítottunk le.

Az előző évekhez hasonlóan az idei programok között is több olyan volt, melynek előadója egykori diákunk volt. A sorozat mottója: „Nemrég voltam vajdás diák”. Hétfőn  Rába István volt a vendégünk, aki jelenleg az ELTE mesterképzésén folytatja tanulmányait, hidrogeológus lesz, és folyamatosan segíti iskolánk kutatóiskolai programját. Szerdán Molnár-Vida Anna, válogatott kosárlabdázó előadása nem csak a sportról szólt. Arra biztatta hallgatóságát, hogy merjenek álmodni, de az álmaikért akarjanak nagyon sokat tenni: alázat, akaraterő, szorgalom, kitartás a siker kulcsa, a tehetség nem elég. Csütörtökön Molnár Ábel volt az előadónk, aki épp hogy hazaért sikeres mexikói útjáról. Előadása iráni útjáról szólt, bemutatva a hegymászás szépségeit és nehézségeit, s persze bemutatva Iránt és az iráni embereket is. Nagy öröm egykori tanítványainkat viszontlátni, a mai diákok számára pedig példát mutatnak elért eredményeikkel.

A Reál hét nem múlhat el versenyek nélkül. Egykori tanárainknak állítunk emléket a róluk elnevezett versenyekkel. A Hantos versenyen a matematika, a Kunos versenyen a fizika iránt érdeklődő diákok mérhették össze tudásukat. Az első témája az egyenlőtlenségek, az utóbbié az elektromágnesesség volt az idei évben. A versenyek sorát szombaton a Curie Környezetvédelmi Verseny területi döntője zárta, amit minden évben iskolánk rendez.

Emellett rendhagyó órák is zajlottak. Játékos matematika órát tartott Bontovics Ignác tanár úr. Neves előadókat is köszönthettünk.  A tudományegyetemekkel is állandó kapcsolatot ápolunk, ahonnan minden évben neves előadókat köszönthetünk. Iskolánk az elmúlt években bekapcsolódott a SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolai programjába. Ebben a tanévben diákjaink Molnár Béla vezetésével ismét sikerrel pályáztak –  Mendöl 115 – Szarvas településföldrajzának vizsgálata 2020 címmel. Ennek kapcsán került sor Dr. Mucsi László dékán úr előadására, bemutatta a kutatás új útjait, melyekben a műholdas adatszolgáltatásnak, képeknek van döntő szerepe. Az említett pályázatban komoly szerepe lehet a geo- illetve térinformatikának. A kutatási programban mentorunkként szereplő Nagy Gyula tanársegéd is bekapcsolódott az előadásba.

Pénteken Dr. Szabó Géza (PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézetet Turisztika tanszék – tanszékvezető egyetemi docens) előadását hallhattuk Grúziáról. Az előadás során a diákok a grúz teát is megkóstolhatták, A lendületes előadás végén a diákok még egy hagyományos grúz édességet is megismerhettek. Aki eddig nem hallotta Szabó tanár úr előadását, az képet nyerhetett arról, hogyan kell egy területet komplex módon és izgalmasan bemutatni.

Nem telhet el a reál hét kirándulás nélkül. Az idén a népszerű TV sorozatnak is köszönhetően nem okozott gondot az autóbusz feltöltése a paksi kirándulásra. Az atomerőműben tett kirándulás ha nem is hátborzongató, de hasznos élménynek bizonyult.

A Reál héthez kapcsolódóan került sor a Diós Kristóf Természetfotó pályázat eredményhirdetésére és a kiállítás megnyitására a Járási Hivatalban. A kiállított képek a Járási Hivatal Mini Galériájában megtekinthetők. Nagy örömünkre szolgált, hogy a hagyományteremtő pályázatra az ország minden részéből érkeztek pályaművek az evangélikus gimnáziumokból, és sokan a megnyitót is megtisztelték jelenlétükkel.  A pályázat és a kiállítás megvalósulását a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Köre és a Fujilabor támogatásával valósíthattuk meg.

Reméljük, mind a pályázatnak, mind a reál hétnek jövőre hasonlóan sikeres folytatása lesz.

Kitajkáné Szántai Mária

Fotó: Hegedűs Éva0

Egyre többen hisznek a házasság intézményében Szarvason is

Hódsági Tamás, dr. Parragh László és dr. Orosz Tivadar (Fotó: Rosta Tibor)0

BMKIK: Gazdasági évnyitó 25 éves jubileummal