in ,

Rajpályázattal zárták a településfejlesztési pályázatot Csabacsűdön

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

– Én úgy gondolom, hogy most, amikor a környezetvédelmi szempontok ennyire előtérbe kerültek, a víznek a fontossága kétség kívül elsődlegességet élvez – jelentette ki szerdán Molnár József, majd hozzátette, reméli, hogy mindenki új ismereteket fog az előadáson szerezni.

99 milliós  TOP-2.1.3-16-BS1-2017-00007 pályázat keretében egy 88 millió forintos fejlesztés valósul meg a településen, ahol több mint 6 ezer méter árok került kialakításra, részben földmedrűek, a főgyűjtőkön mederburkoló lapokkal stabilizálva, tájékoztatta a vele szemben ülőket Csabacsűd polgármestere. A kivitelezési munkák a végéhez közelednek.

A pályázat részeként három korcsoportban, óvodásoknak, alsósoknak és felsősöknek rajzpályázatot hirdettek, aminek díjátadójára került sor e napon.

111 pályázat érkezett, “nyugodtan mondhatom, meglehetősen aktívak voltak a gyermekek”, nyugtázta Csabacsűd első embere a gyerekek pozitív hozzáállását. A Hársliget Óvoda Csabacsűd-Örménykút 19 óvodása, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola alsó tagozatos diákjai közül 48, míg felsősei közül 44 gyermek nyújtott be pályamunkát.

A nap meghívott vendége volt dr. Simándi Péter egyetemi adjunktus, aki előadásában első részében a vizek jelentőségéről, második felében azok helyben tartásának a fontosságáról beszélt a számára valószínűleg szokatlanul fiatal közönségnek.

Díjazottak:

Óvodások:
I.helyezett Kisházi Mia 5 éves, középsős gyermek
II.helyezett Janecskó Orsolya 6 éves gyermek
III.helyezett Palyov Liliána 5 éves gyermek
Különdíjas: Torda Zsófia 6 éves gyermek

Alsósok:
I.helyezett Tüsér Beatrix 2. osztályos tanuló
II.helyezett Csík Sára 1. osztályos tanuló
III.helyezett Szeljak Hanna 2. osztályos tanuló
Különdíjas: Birghoffer Kinga 3. osztályos tanuló

Felsősök:
I.helyezett Szabó Tamás 5. osztályos tanuló
II.helyezett Liska Letícia 8. osztályos tanuló
III.helyezett Balatoni Bettina 8. osztályos tanuló
Különdíjas: Tüsér Elizabet 6. osztályos tanuló

0

Partneriskolai megállapodást kötött a Vajda a Ludovikával

Fotó: Molnár Ábel0

Két mexikói vulkán tetején lobogott a szarvasi zászló