in

A Néma Revolverek egyelőre a pisztolytáskában maradnak

A Néma Revolverek, azaz Bereczky Zsolt, Mag Bogdán, Kupecz Tamás és Lovász Geri (Fotó: Babák Zoltán)0
A Néma Revolverek, azaz Bereczky Zsolt, Mag Bogdán, Kupecz Tamás és Lovász Geri (Fotó: Babák Zoltán)

Az elmúlt héten jelzett a telefonom, üzenet érkezett Mag Bogdántól, amiben meghívott a Néma Revolverek péntek délutáni próbájára. Bogdánt még zeneiskolás korából ismerem, már akkor virtuóz harmonikása volt Iváncsó Józsefnek. Természetesen igent mondtam, hiszen mindig örülünk, ha valaki érdemesnek tartja a Newjságot arra, hogy művészetével, hobbijával bemutatkozzon az oldalon. Sikerült időpontot egyeztetnünk, és szombaton létre is jött a találkozó.

– Ketten voltunk Bocival, Tyerjánszki Dani dobolt először, aztán beszállt Korbely Pisti basszusozni. Majd Pisti kiszállt, helyére beszállt Döme (Földi István). Aztán Dani szállt ki, és Zsolti szállt be dobolni, majd Tomi énekelni, végül Döme szállt ki – vezette le Lovász Geri a Néma Revolvereket az elődzenekartól, a Doors Tribute Bandtől. A nevet Rejtő Jenő regényéből adta nekik Kupecz Tamás.

A DTB metamorfózisából végül Néma Revolverknek négyen maradtak: Kupecz Tamás gitár, ének, de fellépéseken és felvételeken csak énekel. Bereczky Zsolt dob, Lovász Geri gitár, showelemként alkalmanként basszusbillentyű és szintetizátor, Mag Bogdán billentyű, gitár, ének, vokál, basszusbillentyű.

A felállás majdnem a DTB-nek felel meg, csak a zene nem olyan, inkább rock, alternatív rock… és funky vágja rá még egyikük. Igaz, használnak grunge-os és punkos elemeket is, aztán végül egymás között kiegyeztek egy döntetlenben az alternatív rock műfajmegjelölés mellett.

Annak idején az volt az elképzelés, hogy csak saját dalokat írnak és játszanak. Hat éve változatlan felállásban egy-egy átdolgozástól eltekintve így is van, emellett mind a mai napig kitartanak.

A szövegeket Bogdán és Tomi írja. Először Tomi egy gitár alapot ír, majd erre húzza rá a szöveget. Ha még emellé kitalál egy basszuselemet, akkor azt Bogdán lejátssza billentyűn, Geri is megtanulja, a dob hozzárakja a magáét. A betanulási szakasz végére Geri szólói lefinomodnak, kész a dal… “aztán van, hogy egy év múlva belenyúlunk, ha úgy látjuk, hogy jobb lett, akkor az úgy marad”, mondja Tomi. Dalaik felvételéért nem mennek stúdióba, azokat ott, a próbateremben veszik fel. A felvételeket Bogdán és Jelen Zoli keverik, masterelik. Távlati terveik legfontosabbikának jelölik meg, hogy dalaikat a legjobb minőségben rögzítsék.

Az utóbb két évben a Néma Revolverek a pisztolytáskában tartózkodtak, inkább stúdióztak, a saját dalaik felvételéve voltak elfoglalva.

– Törekszünk arra, hogy legyen egy alap dalszerkezetünk, de tele szoktuk rakni váltásokkal is, mert szerintem az úgy sokkal szórakoztatóbb. Nem a standard dalszerkezetekre építünk, nem megyünk át progresszívbe és dzsesszbe – árulja el a kulisszatitkokat Tomi, majd hozzátette, szokták is kérdezni tőlük, hogy ezt miért tettétek ebbe a dalba, mire a válasz mindössze annyi, “mert jól szól”.

Ahogy a Doors Tribute 2008-ban, úgy a Néma Revolverek 2014-ben az első koncertjüket a Zebrában adták, onnan számolják a zenekar megalakulását. Találkozónk apropóját az adta, hogy amikor még megbeszéltük a találkozót, úgy nézett ki, hogy most szombaton fellépnek , de ez végül nem jött össze.

Koncertejeiket Szarvason, Békéscsabán, Szentesen, Orosházán, Túrkevén, Hódmezővásárhelyen adják, visszatérő vendégei a mezőtúri arTúr fesztiválnak, de játszottak már Budapesten a Cinema Rock Caféban, Vadvirág Táncházban, a Zúzda Rock Klubban.

Ha a közeljövőben lesz fellépésük Szarvason, egy képriporttal igyekszünk majd érzékeltetni, milyen az, amikor a Néma Revolverek megszólalnak.

Prorok Mihály, Szloszjár Edit, Erdélyi Tibor

Szloszjár Edit lett a 2019-es év mentora

0

Reál tárgyak országos döntőjében