Connect with us

Oktatás

Röplabda ünnep a Vajdában

Idén nagy örömünkre mind a lányoknál, mind a fiúknál iskolánk rendezhette a megyei döntőket. Sportolóink hazai környezetben mutathatták meg tudásukat, ami nagy motivációt jelentett számukra. Az előzetes információkból kiindulva idén sem mutatkozott egyszerűnek a továbbjutás. A lányoknál és a fiúknál is az ellenfelek nagyon készültek a trónfosztásra.

Március 3.-án kedden a lányok döntőjébe 3 csapat került a 3 selejtező megnyerésével. A sorsolásnál lányainknak a szerencse is kedvezett, az első és a harmadik mérkőzést játszhatták. Az első meccsen a gyulai Román gimnázium ellen a hazai pálya előnyét kihasználva nagyon jó nyitásokkal energiát spórolva bezsebeltük a győzelmet. A második körben a békéscsabai Andrássy gimnázium lányai a Román gimnázium ellen megmutatták, hogy ők is az aranyért jöttek.

Ezek után jöhetett a döntő a csabai lányok ellen. Az első szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, amit aztán a végjátékban sikerült megnyernünk. A második játszmát kissé megnyugodva kezdtük, ez meg is bosszulta magát. Közel 10 ponttal elhúzott az ellenfél, mikor felébredtünk. Fokozatosan dolgoztuk le a hátrányt, ami nagyban köszönhető volt az óriási szurkolásnak. 20-24-nél még a csabaiaknak voltak szett labdái, de 4 jó szervával egyenlítettünk. Ezek után a nagy izgalmakat lányaink bírták jobban 29-27-re hozták a szettet. A harmadik játszmában megmaradt a lendületünk, már nem akartuk kiengedni a győzelmet a kezünkből. Sorozatban 6. alakalommal mehetünk az országosra.

Szerdán a fiúk következtek. Itt a 4 csapat két elődöntőben küzdött a döntőbe jutásért. Az első mérkőzésen a végső győzelemre is esélyes gyulai Román gimnázium fiai magabiztos játékkal győzték le a mezőberényi Petőfi gimnázium csapatát. Ezután jött Vajdás fiaink összecsapása a régi nagy ellenféllel, a sarkadi Ady csapatával szemben. Megbeszéltük, hogy már az elején nyomás alá helyezzük őket. Ezt sikerült betartani, 3 szettben az energiákat a döntőre tartalékolva jutottunk tovább.

A bronz mérkőzés 5 szettesre sikerült, amiből a rutinosabb sarkadiak kerültek ki győztesen. Következett a döntő. Már a melegítésnél érezhető volt a feszültség a két csapat játékosai között. Nagy volt a tét, aki innen tovább jut, az később az országoson is szépen szerepelhet. Óriási ütésekkel ment az erőfitogtatás a közönség nagy örömére.

Az első szettben hol az egyik, hol a másik csapat húzott el pár ponttal. 17:21-es vendég vezetésnél feljavult a nyitásunk, ennek köszönhetően állva hagytuk ellenfelünket és megnyertük a lélektanilag nagyon fontos első játszmát. A második szettben sem csökkent a küzdelem és a színvonal. A zsúfolásig telt tornateremben mindenki torkaszakadtából szurkolt, ami plusz erőt adott a fiúknak. Talán ez kellett, hogy az újabb szoros végjátékban felénk billenjen a mérleg nyelve. Itt jegyezném meg, hogy gimiseink egy taktikailag nehezebb felállást játszanak, amiből látványosabb akciók hajthatóak végre, de a hibázás lehetősége is nagyobb a mérkőzés hiány miatt.

Jöhetett a 3. szett. Az ellenfél nem adta fel, meg akarták fordítani a mérkőzést. 23:23-nál most ők értek utol minket, de mielőtt lendületbe jöttek volna, egy időkérés és egy csere segítségével miénk lett az utolsó két pont. Bajnokok lettek a fiúk is, sorozatban negyedszer.

Köszönjük az iskola vezetésnek, hogy biztosította a helyszínt, mindenkinek köszönjük a szurkolást!

Lány csapat: Kugyela Szabina (12.A), Gyekiczki Fanni (12.A), Blaskó Boglárka (11.A), Hodálik Hédi (11.B), Csernus Sára (11.B), Orovecz Odett (11.C), Jani Kata (10.A), Fabó Zsófia (10.A), Pető Antónia (10.C), Petrovszki Orsolya (10.C), Mester Dóra (10.C), Tiba Alexandra (10.C), Emődi Gréta (10.C), Medvegy Hajna (10.C), Medvegy Réka (10.B),

Fiú csapat: Bánfi Péter (12.C), Matejka Zsombor (11.B), Egri Gergő (11.B), Darvas Dávid (11.B), Mulholland Alexander (11.B), Radics Attila (11.C), Brachna Balázs (11.C), Kiri Máté (11.C), Kiss Márton (10.A), Tóth Etele (10.A), Jakab Gergő (10.A), Hóbely Márkó (9.A)

Testnevelő: Csilik Attila

Népszerű

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Időradír

Színház

Gróf Bolza Pál kastélya diszkófényekben (Fotó: Babák Zoltán) Gróf Bolza Pál kastélya diszkófényekben (Fotó: Babák Zoltán)

Otthoni stúdióban kezdődött, a Bolza-kastélyban fejeződött be

Virtuális turista

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Tangó & Dance Evolution a Körös fölött

Kultúra

A Kávészünet és egy tejeskávé-rajongó (Fotó: Babák Zoltán) A Kávészünet és egy tejeskávé-rajongó (Fotó: Babák Zoltán)

Kis esti Kávészünet a Körös partján

Koncert

A rovatot támogatja:

Archívum

2020. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect