Connect with us

Oktatás

Lezajlott az írásbeli érettségi, megkezdődtek a szakmai vizsgák a Székelyben

2020. május 4-én iskolánkban is a szokásostól eltérő módon kezdődött meg a magyar írásbeli. Tanulóink a szélrózsa minden irányából közelítették meg az intézményt, más-más bejáratot használva a belépéshez. Kézfertőtlenítés után foglalták el helyüket a számukra kijelölt tanteremben, ahol szájmaszkos és kesztyűs pedagógusoktól kapták meg a tájékoztatást a vizsga menetéről. A vizsga kezdetéig sem izgulhattak együtt a folyosón és a vizsga végén sem cserélhették ki tapasztalataikat az épületben, hiszen minden esetben tartani kellett egymás közt a védőtávolságot. Köszönöm tanulóinknak, hogy nem csak a vizsga tartalmi részére koncentráltak, hanem maximális fegyelmet tanúsítottak a járványügyi előírások betartása során is. Ezen a területen már biztos, hogy „érettek”.

Magyarból 44 tanuló, matematikából 43 fő, történelemből 47 fő, angol nyelvből 40 fő, németből 8 fő és informatikából 5 fő, ágazati szakmai ismeretekből 39 diák adott számot a tudásáról.

Iskolánk szakgimnáziumi képzési sajátosságának megfelelően az érettségizők 5. tárgyként ágazati szakmai ismeretekből bizonyítanak; ez jogosítja fel őket arra, hogy a következő tanévben 1 év alatt szakképesítést szerezzenek, mely előnyt jelenthet – szakirányú továbbtanulás esetén – számukra a felsőoktatásban is. Az ágazati vizsgatárgyak: informatikai, pedagógiai, fodrászati, kereskedelmi és irodai ügyviteli ismeretek voltak.

Két ügyvitel (Csik Krisztina, Bakró Szabina Katalin) és egy szépészet ágazatba
(Uhljar Tímea) járó diákunk bejutott az ÁSZÉV (ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye) országos döntőjébe. A pandémia miatt a döntő nem került megrendezésre, azonban a lányoknak még szurkolhatunk, mert a versenyszervezők úgy döntöttek, hogy az elődöntő és az ágazati érettségi eredménye alapján állapítják majd meg a végleges sorrendet, és adják ki a beszámítható többletpontokról szóló igazolást. Reméljük, a lányok is kapnak ilyen igazolást!

A szakmai vizsgát május 12-én az ügyviteli titkár tanulók kezdték meg a gyakorlati vizsgafeladat megoldásával. Ez a vizsga is rendkívülinek számít: Králik Fanni Bianka és Szatmári Réka bejutottak az OSZTV (országos szakmai tanulmányi verseny) döntőjébe. Ők még azon szerencsések közé tartoztak, akik részt vehettek a megmérettetésen. Az ott elért eredményeik alapján teljes vizsgamentességet kaptak, amire nagyon büszkék vagyunk! De nemcsak ők teljesítettek nagyon szépen az ügyvitelesek közül. További négy fő (Horváth Alexandra, Megyesi Orsolya, Pápai Vivien Viktória, Vincze Ildikó) kapott OSZTV eredménye alapján írásbeli vizsgamentességet csakúgy, mint Oberna Zsolt vendéglátásszervező-vendéglős szakmát tanuló diák. Gratulálunk nekik!

A szakmai vizsgákon végzettséget szereznek még cukrászok, szakácsok, eladók, pincérek, asztalosok és szociális gondozó és ápolók. Érettségi utáni képzésben befejezik tanulmányaikat – az ügyviteli titkárokon kívül – a pedagógia- és családsegítő munkatársnak, a fodrásznak és a vendéglátásszervező-vendéglősnek készülő diákok.

Érthető tehát, hogy iskolánkban a vizsgaidőszak még egyáltalán nem ért véget, diákjainknak sikereket kívánunk.

Várjuk őket a szakképzés utáni érettségit adó, 2 éves nappali képzésbe és a 13. évfolyamra egyaránt a következő tanévben.

Ozsváth Zsuzsanna igazgató

Népszerű

Szakmai programok helyettesítik a karateversenyeket

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

690 éve alapították, 301 éve újratelepítették

Történelem

Nyerges Áron (hátul) (Fotó: kajakkenusport.hu) Nyerges Áron (hátul) (Fotó: kajakkenusport.hu)

Nyerges Áron aranyat nyert az ORV-n

Sport

Melis Pálné, azaz Pörka néni kilenc órában gyúrta, töltötte, főzte, kínálta a gombócokat. Melis Pálné, azaz Pörka néni kilenc órában gyúrta, töltötte, főzte, kínálta a gombócokat.

Becsületbeli ügyből ligeti Szilvanap

Turizmus

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect