in ,

A Duna a Zenepavilonhoz érkezett

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

A TérZene sorozat részeként a Duna Művészegyüttes lépett fel a Zenepavilonban péntek délután. Juhász Zsolt koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője a Körös TV riportere, Szigeti Anett kérdésére elárulta, hogy amikor meghallották, hogy a Filharmónia szervezésében elindul egy köztéri koncertsorozat, rögtön jelezték, hogy ők is szívesen részt vennének a zenefolyamban, mert mint mondta, “nem csak a nézők unják már az online-tartalmakat, de már ők is megunták azt, hogy online szolgáltassanak kultúrát”.

A vírus egy igen mozgalmas év számításait húzta át. A Trianon 100-ra készültek egy előadással, aminek május elején lett volna a bemutatója, de ettől függetlenül is havi 20 fellépésük lett volna.

Nagyon jó volt kimozdulni már otthonról. Várpalotán voltak először, nem várt fogadtatással, mosolygó arcokkal, csillogó szemekkel találkoztak.

Az elmúlt két hónapnyi kényszerű bezártság alatt feltették a Youtube-csatornájukra a régi előadásaikat, illetve megkérték a táncosaikat, hogy közösségi csatornáik számára mindenki hozzon létre egy oktatóvideókat Táncba hívunk címmel. Táncosaik szabadon választhattak, hogy milyen tájegységet mutatnának be vagy korosztályt szeretnének megszólítani. Izgalmas dolgok születtek. Kellemes csalódás volt számára, hogy milyen népszerűek voltak ezek. A lányok hajfonós videójának kifejezetten nagy sikere volt. Ezen felbuzdulva elhatározták, hogy ezután is folytatni fogják.

Békés megye három állomása közül a szarvasira 25-30 perces műsort állítottak össze. Állandó kísérőjük, a Göncöl Zenekar mellett három táncosuk, Szoboszlai-Kálmán Lilla, Gera Zoltán, Mezei Balázs a Kárpát-medence népzenéjéből és néptáncaiból mutatott be kettőt.

“A próbaterem egy gócpont, hiszen folyamatosan összekapaszkodva táncolnak az együttes tagjai. A lazítás ellenére sem merjük beindítani a szakmai munkát, folyamatosan konzultálunk a szakértőkkel, hogy mi lenne a megoldás”, vázolta a jelent Juhász Zsolt.

Pénteken a Duna Művészegyüttessel zenekarával, a Göncöllel kísérve fellépett Csasztvan Zsuzsanna is, aki nyírségi dallamokat adott elő.

Sütőtökös pulykaburger (Fotó: Gallicoop.hu)

Sütőtökös pulykaburger

Sadie Mulholland (Fotó: Babák Zoltán)0

Szarvas és Cardiff után Sadie London bevételét tervezi