in ,

Újratervezés

0

A GPS világából jól ismert kifejezés volt iskolánk 30. siófoki táborának a mottója. Nem azért, mert így akartuk, az időjárás tette ezt szükségessé. De ez nem szegte senkinek a kedvét, ismét egy jól sikerült tábort tudhatunk magunk mögött!
Június 14-én, vasárnap 43 diákkal és hat pedagógussal a fedélzetén gördült ki egy hófehér autóbusz Siófok irányába, a várva várt benkás nyári táborba. Mindenki jókedvű, vidám volt, hiszen a kényszerű 3 hónapos „távollét” után jó volt találkozni a tanítványainkkal, a gyerekeknek a barátaikkal, társaikkal. A rendkívül kényelmes, minden igényt kielégítő autóbusszal délután 2 óra körül már oda is értünk. Gyors ki- és bepakolás után irány a Balaton. Leizzadni ugyan nem lehetett a vízben, de a játékra, fürdőzésre pont megfelelő volt. Fürdés után „belakták” a gyerekek a tábort. Rengeteg volt a lehetőség az elfoglaltságra, így mindenki talált magának megfelelőt: ping-pong, csocsó, biliárd, röplabda, foci, kosárlabda, darts – a mozgás szerelmeseinek. És a beszélgetés! Nagyon jó volt látni, hogy itt is, ott is egy-egy kis csoportban órákon keresztül milyen jót beszélgettek, nevetgéltek.

Az előzetesen kiadott programjainkat maradéktalanul végre tudtuk hajtani, ha nem is abban a sorrendben. Siófokon az esőre hajló napokon maradtunk. Itt megnéztük az evangélikus és a katolikus templomot, gyönyörködhettünk a víztoronyból nyíló csodálatos kilátásban, sétáltunk a Kálmán Imre és a Petőfi sétányon.

Nem csak a táborunk jubilált – 30. év -, de Bujtor István híres filmje, a Pogány madonna is, ami 40 éve készült. A tervünk az volt, hogy megnézzük ezt a filmet, utána pedig egy rövid kvízzel „ellenőrizzük le”, hogy ki mennyire figyelt. De sajnos, valami miatt ezt a filmet levették minden netes oldalról, így helyette egy esős napon Bujtor egy másik, szintén a Balaton mellett (is) játszódó filmjét néztük meg.
Utolsó siófoki programunk meglepetés volt: egyórás sétahajózás egy Kalózhajón – az elnevezéséhez igazodó játékos, interaktív műsorral. Jó kis szeles időt fogtunk ki, úgy hogy akár el is énekelhettük volna, hogy: „hullámzó Balaton tetején…”!

Az autóbuszos programjainkhoz is – vagy hozzánk? – kegyes volt az időjárás: nem áztunk el, sőt! A bobozás Balatonfűzfőn, majd a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum bejárása remélem remek élmény marad mindenkinek. Annál is inkább, mert a rezervátumban egy kényszerű kerülő miatt – sáros átfolyás – szinte mindenki megízlelhette a villanypásztor „csípését”. Nem volt veszélyes, de határozottan érezhető volt. A rengeteg ürge, amit sikerült többeknek lencsevégre – telefonra – kapni, a közel 200 bivaly karámba terelése, a 2 napos kis bivalyborjú csetlése-botlása, megannyi különleges látványosság volt.
Az utolsó este tábortüze, szalonnasütése remek alkalom volt arra, hogy még emlékezetesebbé tegye az eltelt 5 napot.
Végül a 6. napon elköszöntünk Siófoktól – Viszlát, jövőre! – és néhány órás út után megérkeztünk Szarvasra.

Utolsó gondolatként szeretném megköszönni a szülőknek, hogy ránk bízták gyermekeiket, a gyerekeknek, hogy senkivel nem volt semmi probléma, a sofőrünknek, hogy biztonságosan eljuttatott oda, ahova szerettük volna, és a kollégáimnak, akik 24 órás „szolgálatot” láttak el a tábor zavartalan lebonyolításáért.
Bízva abban, hogy a 31. táborunkat is ekkora érdeklődés mellett tudjuk megszervezni, a táborvezetőség nevében:

Bencsik Tiborné táborvezető

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Fotó: Babák Zoltán0

Az egészségügyben dolgozók előtt tisztelegtek Szentandráson

Bagdiné Balla Andrea, Csépainé Tóth Gabriella és Dinyáné Kovács Gabriella elhelyezik koszorújukat Bagi István emléktáblájánál (Fotó: Babák Zoltán)0

Megkoszorúzták Bagi István emléktábláját