Connect with us

Politika

Gajdos Attila hulladékgazdálkodásról, szúnyogirtásról

Gajdos Attila (Fotó: Babák Zoltán)
Gajdos Attila (Fotó: Babák Zoltán)

Gajdos Attila, a Jobbik korábbi önkormányzati képviselője, jelenleg bizottságba delegált tagja környezetgazdálkodási agrármérnökként kérte ma délelőtt a helyi sajtó figyelmét.

Hulladékgazdálkodással foglalkozott és oktatta is éveken keresztül a főiskolán. Utóbbi minőségében épp a város polgármesterét váltotta, jegyezte meg, akitől sokat tanult az elmúlt évtizedekben, de sok mindenben nem ért vele egyet.

A polgármester és a KOMÉP ragaszkodott ahhoz, hogy havi egyszeri vegyes szemétszállítás legyen. Önkormányzati képviselőként is következetesen harcolt azért, hogy visszaálljon a régi rendszer.

– Én azért küzdöttem, hogy ez gyakoribb legyen. A kormányhivatal megszüntette ezt az önkormányzati rendeletet, olyan okkal, hogy az törvénytelen volt. Közegészségügyi okokból heti szinten kell a vegyes hulladékot is szállítani. Én erre a rendeletre hivatkoztam, amikor több alkalommal is indítványoztam azt, hogy legyen heti vegyes szemétszállítás a havi helyett.

Szarvason augusztus 7-8-ára van betervezve egy elektronikai hulladékgyűjtés.

– Itt azért felmerül egy probléma. Pár hete Békésszentandráson volt egy ilyen, ahol ingyenes volt. Felírtam a szarvasi árakat. A működő hűtő 700, a tévé 2500, monitor 1000 forint darabja, más, nem működő elektronikai hulladéknak 65 forint kilója. Öt kilométer a távolság. Szentandráson ingyen van, a szarvasiak meg fizessenek érte.Ezért javasoltam, hogy azt a céget, ami Békésszentandráson is szervezte ezt a gyűjtést, a Karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. csinálja itt is! Erről küldtem egy levelet jegyző úrnak és polgármester úrnak azért, hogy kell-e most ez az elektronikai hulladékgyűjtés – mondta.

Meglátja, milyen választ fog kapni, de ő fenntartja, hogy a szarvasiaknak se kelljen fizetni érte, már csak azért sem, mert ezek hulladékok előbb-utóbb az árokpartokon kötnek ki. Ezért is kellene ezt ingyen biztosítani.

– A közelmúltban volt lomtalanítás, ám azóta is látni lehet bizonyos házak előtt a kirakott holmit. Ennek is határt kellene szabni, ne legyenek kint a házak előtt egy hónappal utána ezek a dolgok! – fogalmazott Gajdos.

Utolsóként megismételte, hogy javasolná a hulladékudvar létesítését. Korábban a város polgármestere megakadályozta, hogy legyen ilyen, ezért a DAREH Orosházán biztosítja most azt.

– Megfizetjük a szemétszállítási díjat, ne fizessünk már azért, hogy lerakjunk bizonyos hulladékfajtákat! Kell a városban egy hulladékudvar. Ez is húzódik több éve. A város jelöljön ki egy területet, amit a DAREH-nek átad erre a célra! – jelentette ki, mert véleménye szerint ezáltal is tisztább tudna lenni a város.

A végén említést tett a szúnyogirtásról.

– Valamit nem jól csinálnak, mert elképzelhetetlen mennyiségű szúnyog van. Nem lehet végig ülni egy előadást, nem lehet kimenni a kertbe. Nem lehet vízparton tartózkodni. Nekünk, akik itt élünk, nekünk is kellemetlen, a turistáknak főleg. Hallott olyanról, aki összeszedte a családot és hazament. Ez főleg állami felelősség. Ahogy nyugaton is csinálják, biológiai irtást kell végezni lárvakorban, de most valami nagyon nem jól történik – zárta le a témát és a sajtótájékoztatót Gajdos Attila.

Népszerű

Fotó:Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter Fotó:Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter

Békésben is zökkenőmentes a bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozók tesztelése

COVID-19

Konferencia online térben

Tudomány

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Sorozatban harmadszor arattak győzelmet

Sport

Urbán Ildikó és az Angyali bejgli (Fotó: Babák Zoltán) Urbán Ildikó és az Angyali bejgli (Fotó: Babák Zoltán)

Zölddiós Angyali bejglijével elhozta az első díjat

Gasztronómia

A rovatot támogatja:

Hirdetés

Archívum

2020. július
h k s c p s v
« jún   aug »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect