Connect with us

Színház

Magyari László kapta a nívódíjat a teltházas gálán

A nívódíjas Magyari László öröme (Fotó: Babák Zoltán)
A nívódíjas Magyari László öröme (Fotó: Babák Zoltán)

A Cervinus Teátrum nagyszabású gálaestet tartott a pénteki szakadó eső miatt elmaradt helyett. A Cervinus Művészeti Fesztivál 7. napján minden művész újra rendelkezésre állt, vagyis a gálát minden eredetileg tervezett műsorszámával együtt meg lehetett tartani, ezúttal az időjárás is kedvezett, hogy a színészek, táncosok, artisták, gyermekszereplők szárnyalhassanak a színpadon, amit a színpadi tűzijáték a „szikra” és az „aranyeső” konfetti tovább fokozott. Az előadást teltházzal, pótszékkel tartották meg.

A FAME dala minden szereplőt a színpadra hívott, ezzel kezdődött az este. Majd Dósa Zsuzsa a színészeket „elbocsájtotta”, és színpadra hívta Babák Mihályt, Szarvas város polgármesterét és Csasztvan Andrást, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatóját. Dr. Dósa Zsuzsa nemcsak magyarul, szlovákul is köszöntötte a közönséget. A polgármester úr is és az igazgató úr is örömét fejezte ki, hogy megnyithattak, hogy a Holle anyó, a Hotel Menthol és a Gála is a nézők érdeklődésére tartott, tart számot. A mai estére nagyon készültek a művészek. Dósa Zsuzsa bemutatta a hatalmas ledfalat, amit pályázati forrásból tudtak megvásárolni. Valamint bemutatta Szenes János második, színházi anekdotákból összeállított kötetét, az első példányt Babák Mihály, városunk polgármestere, a másodikat Szenes János kapta. Zsuzsa konferálásával elkezdődött a több mint kétórás gála.

A gála hangulata emelkedett, ünnepélyes, mégis közvetlen, komoly dalok és laza melódiák váltották egymást, a táncosok is lehetőséget kaptak önálló számok bemutatására, és nem maradhatott ki a vers, a humoros próza sem. Dósa Zsuzsa szerkesztette a gála műsorát, és nagyon vigyázott rá, hogy minden művésze kellő figyelmet kapjon. Színvonalas csodálatosan szép gálát láthattunk Varga Viktor rendezésében. Csillogás, hatalmas éneklések, fergeteges táncok, szép vers, humoros próza, szóval minden, ami egy művészeti fesztiválhoz kell. A csillogáson túl azonban benne volt a szeretet, az akarás, a fellélegzés, hogy újra színpadon létezhetnek ezek a csodálatosnál csodálatosabb művészek, hogy adhatnak a nézőknek. A nézőtéren ülők hol mosolyogtak, hol csodálkoztak, hol meghatódtak. Biztos vagyok abban, hogy többféle érzést váltottak ki a közönségből a különböző műsorszámok Összességében elmondható, hogy meglepetésekkel is tele estének lehettünk tanúi. Csasztvan András, Dósa Zsuzsa és Varga Viktor nagyszabású programmal készültek, amit teljesíteni is tudtak, a publikum lelkes tapssal ünnepelte a fellépő művészeket, amit minden művész megérdemelt.

Ragány Misa és Nagy Szilárd fellépése lelkeket mozgatott meg, hiszen az Europa 2020 rekordokat döntöget nem csak a hazai, de nemzetközi szinten is. A dal a szeretetről szól, ami a legfontosabb az életben. A háttérben a magyar klip felvételeit láthattuk. Ugyancsak a szeretetről szólt Bagó dala Timkó János tolmácsolásában. A gála legvégén „Szarvas himnusza” szólalt meg Gulyás Levente zenéje, Belinszki Zoltán szövege a Csodaszarvas záró dala, a Jó lenne, amit minden fellépő énekelt.

„Ez lenne az a föl, amire már
ezredévek óta nemzetünk vár
Szebbé kell tennünk, hogy gyerekeink
Otthont leljenek – a jóslat szerint.”

A záródal előtt került sor a Cervinus Teátrum Nívó-díjának átadására, amit Magyari László koreográfus kapott!

A műsorban elhangoztak részletek az István a király, az Aida, a Hair, a Képzelt riport egy Popfesztiválról, a Nyomorultak, a Vörös Pimpernel, a Notre Dame-i toronyőr, a Sweet Charity, a Valahol Európában című musicalekből. Erneto de Curtis: Non ti scordar di me Granada, a Szomorú vasárnap, az Európa 2020, Dés László dal, Hungária dal, Kacsóh Pongrác János vitézéből Bagó dala. A felsorolás biztosan nem teljes.

Tóth Árpád Álarcosan és Karinthy Frigyes ’Bezzegék’ című művei.

A főszereplők: Dósa Zsuzsa, Szemerédi Bernadett, Tatár Bianka, Rigler Renáta, Eva Javorska, Nádházy Péter, Timkó János, Boronyák Gergely, Ragány Misa, Nagy Szilárd, Széplaky Géza, Nagy Róbert, Ormándy Keve, H Varga Tamás és a Trio Sárközi.

Táncosok: Balázs Henrietta, Csere Polett, Barát Enikő, Nemcsényi Alíz, Magyari László, Móricz Bence, Oláh Márkó, ifj. Csasztvan András, Fabó Marcell, Szabó Máté, Gulya István. Koreográfus: Magyari László.

Gyermekszínészek: Sebjan Farkas Bianka, Bagócsi Jázmin, Kepenyes Darida Zoé, Mester Dóra, Magyar Jázmin, Domján Anna, Kiss Virág, Kiss Virág, Kiss Viktória, Varga Vivien, Cifra Zétény, Sinka Dominik, Bak Zsolt, Juhász Gergő, Hódos Zsolt, Vaskor Gergő, Laurinyecz Szilveszter, Szemenyei Kevin, Csernus Nándor.

Látvány: videoanimáció Varga Viktor, videotechnika Valach Vendel, hang Ottlakán Renátó, fények Valach Vendel. Rendező Varga Viktor.

A Newjság és a magam nevében szeretettel gratulálok Magyari Lászlónak! Minden elismerésem a művészeti igazgatónak, a főrendezőnek és minden fellépő művésznek, hogy egy emelkedett estét szereztek a közönségnek, már nagyon hiányzott! Köszönet az estéért!

Több ajándék volt a gálán: SELFIBAAR – fotózás a színház előtt, CSOKIKÁD – belépéskor minden néző egy egy csokit kapott, amely fűszeres szilva – karamella ágyon, amely kifejezetten a gálára készült. A harmadik ajándék az ANCHOR horgonykarkötője, amely a gála ajándékai közül sem maradhatott ki.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Népszerű

Online karácsonyi vásárt szervez a megyei önkormányzat

Békés megye

Pulyka cacciatore édesburgonyával (Fotó: Gallicoop Instagram) Pulyka cacciatore édesburgonyával (Fotó: Gallicoop Instagram)

Pulyka cacciatore édesburgonyával

Ajánlatunk hétvégére

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

M44: Újabb szakasz átadása várható decemberben, díjmentesség marad

Közlekedés

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Advent 2020: Távolról is közel

Közösség

A rovatot támogatja:

Hirdetés

Archívum

2020. július
h k s c p s v
« jún   aug »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect