in ,

Új körcsúcs az idei kenumaratonon

A Profi 4-es kategória második helyezettje aKraszvelzacsi, azaz Krasznai Mihály(b), Csilik Attila(k), Zalán Csaba(jh) és Velencei Zoltán (nk) (Fotó: Vakli Zsófia)0
A Profi 4-es kategória második helyezettje aKraszvelzacsi, azaz Krasznai Mihály(b), Csilik Attila(k), Zalán Csaba(jh) és Velencei Zoltán (nk) (Fotó: Vakli Zsófia)

Új körcsúcs dőlt meg a szombati Szarvasi Kenumaratonon, amely már a 23. volt a sorban az 1998-as kezdetekhez mérten. A rendezvény 21 kilométeres vízitúrát takar, melynek jelentős része a Körös Kákafoki-holtágán zajlik, de a Szivornya és a Békésszentandrási Duzzasztómű között érinti a Hármas-Körös rövid szakaszát, így két szárazföldi etap is színesíti. A Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor és Öreglaki Gábor által alkotott négyes 1:52:46 óra alatt teljesítette az említett etapot, ezzel saját 2018-as rekordját adta át a múltnak.

A 30 Celsius-fok fölötti meleget némi szél tette elviselhetőbbé a vízen, az indulók persze kivétel nélkül alaposan feltankolták magukat vízzel, vagy valamilyen egyéb frissítővel, ami egy ilyen több órás kihívásnál elengedhetetlen tartozék.

A szervező Cervinus Teátrum mindent biztosított, ami a sportemberek számára fontos lehet a vízen, és az előzetes mozgósítás is jól sikerült, hiszen 166 résztvevő tolongott valamilyen „vízi alkalmatosságban” a rajtnál. A kavalkádot 30 kenu, 14 állószörf (SUP), 8 outrigger és 2 sárkányhajó tette teljessé, amelyet három részletben indítottak útra. Összesen 59 női és 106 férfi túrázó vágott valamelyik távnak, az egyik állószörfön ott volt a díszvendég, Vereckei Ákos kétszeres olimpiai bajnok kajakos is. A legidősebb résztvevő a 75 éves Pipa Károly, a legifjabb a 10 esztendős Roszik Emília Zsóka volt, aki egy családi négyessel indult útra.

– Az összes idei rendezvényünk közül ebben voltunk a legbiztosabbak, hogy sikerül tartanunk magunkat az érvényben lévő járványügyi rendelethez, és gond nélkül lebonyolíthatjuk, szemben a Víziszínházzal, vagy az egyéb eseményekkel – fogalmazott Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója, aki a létszámmal sem lehetett elégedetlen.

A 165 tagú mezőny az átlagosnál nagyobb vízi dzsemborit takar. A résztvevők között egyaránt szép számmal akadnak állandó visszatérők és új „beszállók”.

– A versenyzők többsége vidékről érkezik, azaz a kenumaraton eléri azt a hivatott célt is, hogy minél több vidékinek megmutassa a környék természeti szépségeit – hangsúlyozta az ügyvezető. – Úgy érzem, elég jó a marketingje, elég jó a vélemény erről a helyszínről, környezetről, körülményekről. Szeretik az emberek, így is viszik a hírét Szarvasnak. A népszerűség betudható annak is, hogy egy tradicionális, tervezhető eseményről van szó, amelyet augusztus első szombatjára, akár évekre előre beütemezhet magának bárki.

A szervezők az idők szavára is hallgatnak. Ennek megfelelően olyan új kategóriákat vezettek be, mint az állószörf, vagy az outrigger, ezek az eszközök ugyanis egyre közkedveltebbek hazánkban és persze helyben.

– Örülök annak, hogy sztárvendégnek most is egy meghatározó, kiváló sportembert tudtunk megnyerni, aki arcát adja a rendezvényhez – tette hozzá Csasztvan András. – Sajnos még nem tudtuk elérni, hogy bekerüljünk a magyarországi vízimaratonok pontgyűjtő rendszerébe. Legutóbb, amikor új helyszínt kerestek, mi is neveztünk, de kiderült, hogy az Élő-Körösön már van egy ilyen, ezért egy Tisza-tavi esemény jutott be abba az országos hálózatba.

Pedig a lelkes szervezőcsapaton aligha múlna a dolog. Igazolja ezt, hogy pályázati forrásból mobilstégeket tudtak beszerezni, van tehát normális átpakolási lehetőség a Szivornyánál és a szentandrási duzzasztónál. Az évek előrehaladtával megszigorodó előírásoknak is megfelelnek, a mostani 21 kilométeres kört például már négy motoros csónak felügyelte és kontrollálta le.

– Szerencsés egybeesés, hogy a fiatal szervezőink kötődnek a vízhez és az evezéshez, mint annak idején az ötletgazda, Dernovics László. A kellő rutin mellett ez fontos eleme a sikeres szervezésnek – summázott Csasztvan András.

Végeredmények. Profi 4-es kategória (2 induló): 1. Vegyes (Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor, Öreglaki Gábor) 1:52:39 óra, 2. Kraszvelzacsi (Krasznai Mihály, Velencei Zoltán, Zalán Csaba, Csilik Attila) 2:08:09.
Céges kategória: (7): 1. Kalnet (Medvegy Zalán, Somogy Róbert, Kalocsai Levente, Pálfi Gellért) 2:17:24, 2. Szarvas-Fish (Gábos Árpád, Kovács László, Szín Zsolt, Szopka Róbert) 2:23:10, 3. Anchor (Rohony Péter, Molnár Péter, Balog Béla, Litauszki Ádám) 2:36:08.
Amatőr 3-as kategória (6): 1. Dragon Steel (Pipa Károly, Varga Béla) 2:28:34, 2. Tatrateam (Fábián Judit, dr. Kruchió Tamara, Metzger Tibor) 2:49:41, 3. Matuzsálem (Csekő Nikolett, Csekő Imre, Roszik Miklós) 2:56:45.
Amatőr 4-es kategória (8): 1. Funkcionális Kenusok (Kondacs Attila, Váncsodi Viktor, Balázs Tibor, Kondacs Mihály) 2:08:09, 2. Next Generation (Illés Zsolt, Körmendi László, Tóth Gergely, Kátai Ferenc) 2:21:03, 3. Veterán Dragons (Sztruhár Gábor, Csordás István, Bogár Gábor, Csépai Pál) 2:22:00.
Családi 4-es kategória (6): 1. Technika Háza (Hagymási Balázs, Sipos István, Hagymási Bence, Hagymási Gergő) 2:36:44, 2. Kavamado (Reszt Károly, Horváth Marcell, Schmid Dorina, Varga Adrienn) 2:54:20, 3. Szárnyaló (Benke István, Benke Márton, Ambrus Gyula) 3:11:08.
Dragon 4-es kategória (1): 1. Újra Együtt (Kövesdi István, Angelmayer Éva, Fehér Balázs, Varga Zsuzsanna) 2:10:02.
Sup, teljes pálya (1): 1. Megyeri Mihály 3:08:42. Szivornya fordulóval (13): 1. Szabó Zénó Attila 1:53:59, 2. Szabó Balázs 2:02:54, 3. Bori Zoltán 2:15:06.
Outrigger egyes, Szivornya fordulóval (5): 1. Tímár Tünde 1:52:46, 2. Török Zoltán, Páskuj Krisztina, Czingli Viktória, Szalontay Ibolya (mind azonos idővel). 3. Borbély Csaba 2:59:15, 2. Sztruhár Gábor 2:59:15.
Outrigger páros, Szivornya fordulóval (3): 1. Kis Gabriella, Ördög Andrea 1:29:48, 2. Török Péter, Jármer Richárd 2:08:09, 3. Füstös Zsolt, Vadász Tímea 2:14:51.
Tengeri kajak (1): 1. Pálmai Gábor 2:21:16.
Sárkányhajó, Szivornya fordulóval (2): 1. NKM SZVE VASárkányOK Szeged (Bakó Máté, Busa Róbert, Farkas Kata, Forrai Lujza, Gyuris Csaba, Gyurisné Irén, Kis Gábor, Kovács Erika, Kovács Krisztina, Magyar Ilona, Papp László, Simon Melinda, Stefán Viktóra, Stefanné Anikó, Szatmári József, Tóth József, Fincur Ádám, Róth Viktória) 1:26:30, 2. Körös Dragon SE Szarvas (Podani Anikó, Szitó Zsuzsa, Szénási Mária, Nagy Adrienn, Papp Alexandra, Skorka Andrea, Sánta Katalin, Petrás Rebeka, Csicsely Sára, Árvai Mariann, Vajgel Györgyi, Pekács Zoltán) 1:46:43.

Bakulya Mihály

Fotó: Vakli Zsófia

Fotó: Babák Zoltán0

Magas (szőke) barna férfi…

Bődi János a baráti kör alapkövénél (Fotó: Babák Zoltán)

Bődi János a baráti kör új elnöke