in ,

25 madár kapott gyűrűt a bemutatón

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Vasas András, az Országos Madártani Egyesület munkatársa volt Décsei Mónika segítségére vasárnap, amikor a Szarvasi Arborétum munkatársai madárgyűrűzési bemutatóra várták az érdeklődőket.

Két csoportot hirdettek meg 9 és 11 órás indulással, és reménykedtek, hogy a madarak is partnerek lesznek a sikeres lebonyolításában.

A várakozás alatt röviden elmondta, hogy miért is gyűrűzik a madarakat, mi ennek a haszna. 1908-ban egy német férfi kíváncsi volt arra, hogy ugyanazok a fecskék mennek-e vissza a háza eresze alatt levő fészekbe évről évre, esetleg a fiókák közül valamelyik, vagy mindig más és más. Ezért kirepülés előtt színes madzagokat kötött négy fecskefióka lábára, akik közül kettő a következő évben visszatért az eresze alá.

A gyűrűzés ezen már túl mutat, mert ha egy gyűrűzött madarat – esetleg többször is – befognak a világ másik részén, akkor egy idő után kirajzolódik egy vonulási útvonal. A galamb méretű, vagy annál nagyobb madarakon ma már GPS-es nyomkövetővel lehet feltérképezni ezeket, de egy fecske méretűből 5-10 ezer madarat kell megjelölni ahhoz, hogy egyet visszafogjanak.

Ez a türelmes emberek elfoglaltsága. Türelem kell hozzá, hogy van-e már madár a hálóban, mondta Vasas András. A hangok alapján jó mozgás van, állapította meg. A kilences csoportnak szerencséje volt, egy ökörszem akadt a láthatatlan csapdába.

Ezeknek a madaraknak legtöbbször csak a hangját halljuk, mondta Vasas András. A három legkisebb Magyarországon fellelhető madár között van az ökörszem, mondta, majd egy füzike méretű gyűrűt tett az ökörszem lábára.

Nem sok jót jósoltunk a tizenegyes csoportnak, de úgy néz ki, a madarak sem szeretnek korán kelni. Mire a foglalkozásuk elkezdődött, 24 madár volt a hálókban között kék cinegék, őszapók, csuszkák és még egy zöld küllő is akadt.

Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke (Fotó: Babák Zoltán)0

Szarvason került megrendezésre az országos TDM-konferencia

Fotó: Nagy Mihály / magyarepitok.hu

December közepétől használható az M44 Békéscsaba-Kondoros közti szakasza