in ,

A békéscsabai, és a gyulai szakképzési centrummal kooperál a Gál Ferenc Egyetem

A BSZC és a Gál Ferenc Főiskola között együttműködési megállapodást írtak alá. A képen Varga Tamás alpolgármester, Bíró Gyula képzésfejlesztési igazgató és Mucsi Balázs igazgató (Fotó Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap)
A BSZC és a Gál Ferenc Főiskola között együttműködési megállapodást írtak alá. A képen Varga Tamás alpolgármester, Bíró Gyula képzésfejlesztési igazgató és Mucsi Balázs igazgató (Fotó Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap)

A dokumentumot a felsőoktatási intézmény részéről dr. Kozma Gábor rektor írta alá, míg a keddi kora délutáni gyulai ünnepélyes aláíráson a rektor képviseletében Bíró Gyula, az egyetem képzésfejlesztési igazgatója, illetve a GySzC részéről Kovács Zsuzsanna főigazgató látta el szignójával.

Mint megtudtuk, a közös gondolkodás alapja, hogy a hivatás iránti munkaerőpiaci kereslet töretlenül népszerű, egyre inkább szükség van jól képzett egészségügyi dolgozók, ápolók képzésére a különféle oktatási-képzési szinteken. A képzésben részt vevők a felsőoktatási intézmény – jelen esetben a Gál Ferenc Egyetem – és a Gyulai SZC a megállapodás részeként közösen dolgozzák ki, hogy az okleveles technikus képzésben oktatott ismeretanyagok milyen mértékben és milyen módon kerülhetnek beszámításra a felsőoktatási tanulmányok során.

Az együttműködő felek stratégiai fontosságúnak tekintik az átjárhatóság biztosítását, a sikeres emelt szintű érettségi letételét, a képzésbe jelentkező hallgatók előzetes tudásának beszámítását, a középiskolában megszerzett szakmai gyakorlati ismereteikre épülő gyakorlati képzést. Az egyetem emellett biztosítja az érdeklődő diákoknak az egyetem pályaorientációs, beiskolázási programjain való részvételt.

Együttműködési megállapodást kötött kedden késő délután a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) és a Gál Ferenc Egyetem (GFE) vezetése, a két intézmény képzéseinek összehangolása és egymás segítése érdekében. A dokumentumokat a megyeszékhely városházának Mokos termében írta alá a GFE képviseletében Bíró Gyula az egyetem képzésfejlesztési igazgatója, illetve a BSZC részéről Mucsi Balázs főigazgató.

Bíró Gyula és Mucsi Balázs (Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap)
Bíró Gyula és Mucsi Balázs (Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap)

 

Az aláírást követően Varga Tamás, a város alpolgármestere fejezte ki reményét, hogy a megállapodás mindkét fél számára pozitív eredményekkel jár, melyek így a város számára is hasonló hozadékkal járnak.

Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója arra emlékeztetett, hogy korábban is keresték egymással a kapcsolatot az intézmények: nem ez az első együttműködési megállapodás az egyetem és a BSZC között. Kiemelte, a technikumi képzések jellemzően a felsőoktatásra, és a közép-, valamint az a fölötti vezetői életre készítik fel a diákokat.

– Lokálpatriótaként hisszük, hogy a helyi közép- és felsőoktatást kell erősítenünk, és a megyei diákokat kell meggyőznünk arról, hogy az itteni közép- és felsőoktatásnak van jövője – hangsúlyozta.

Bíró Gyula úgy fogalmazott, a kooperáció elősegítheti azt, hogy Békésben maradjanak a megyei fiatalok, és az iskolák még képzettebb, még jobb szakembereket tudjanak a munkaerő világának adni. Hozzátette, a két intézmény oktatói a lehetőségekhez mérten összehangolják a képzéseiket, a munkájukat, és így olyan közös fejlesztéseket tudnak majd véghez vinni, amelyek négy tudomány, – a gazdaság- az egészség- a szociális-tudomány, valamint a pedagógusképzés – területére terjednek ki.

Forrás: BEOL.hu

/ Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap
A Szent István Egyetem épületegyüttese (Fotó: Babák Zoltán)

Új néven alapítványi modellben folytatja a Szent István Egyetem

Fotó: Babák Zoltán0

A kézilabdakapuk még nyitva voltak