in ,

Nincsen advent forralt bor nélkül!

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

Advent karácsonyi vásár nélkül? El sem tudtuk képzelni, hogy ez valaha megtörténhet!

Ki nem szeret bámészkodni, vásárolgatni az adventi időszakban a nagyvárosok ünnepi forgatagában? Budapesten a Vörösmarty téren és a Bazilikánál is megrendezték ezt mindeddig. Eddig úgy néz ki, most mindkettő elmarad, de ahogy a környező országokban, a mai hírek szerint, a magyar kormány is valamilyen enyhítést  fontolgat.

De el sem kellett utaznunk Szarvasról, minden adventi gyertyagyújtást együtt élvezhettünk szeretteinkkel, barátainkkal a Zenepavilonnál.

Az elmúlt évek adventi hétvégéin megszokott programmá vált ez a vasárnap délutáni program.

Hogy is kezdődött ez városunkban? Fabó Éva, Dombóvári Zita és Fonád Zoltán még 2007-ben állított saját készítésű betlehemi jászolt udvarukban, és szerveztek adventi gyertyagyújtást. A barátaik támogatták őket, süteményt sütöttek, teát főztek, forralt bort készítettek, amivel megvendégelték az évről évre egyre nagyobb számú érdeklődőt. Számukra a közösség és a szeretet volt a lényeg.

Öt évig privát kezdeményezésként működött, de aztán a város „átvette” az ötletet. Azóta is fájó szívvel gondolnak az alkotók az akkori időkre.

A betlehemi jászol a katolikus templom elé került, a megvendégelésből csak a forralt bor és a tea maradt. Később a karácsonyi vásár feelingje is kialakult, a város kézművesei, termelői a Zenepavilon köré telepített faházakba költözhettek és kínálhatták portékáikat.

Advent forralt bor nélkül?

A forralt bort most magunknak kell elkészíteni és szűk családi körben elfogyasztani, vagy felnőtt gyerekeink tavaszi online sörözéseinek mintájára akár a borozgatás is megoldható az éteren keresztül.

Örök dilemma, hogyan is készül az igazán jó forralt bor? Bevallom az egyszerűség miatt én is a forralt bor fűszerkeveréket választottam. Azt mondták bármilyen bor megfelelő, hát nem!

A jó forralt bor alapja a jó bor, amit nem szabad forralni! Így sokkal ízletesebb lesz az eredmény.

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

 

Hosszas keresgélés és próbálgatás után megosztom az olvasókkal azt a receptet, ami nekünk bejött.

Hozzávalók 4 adaghoz:
2 narancskarika
2 csillagánizs
2 fahéjrúd
10 szegfűszeg
5 kardamom hüvely
100 g barna cukor
1 l vörösbor
1/2 narancs

Hevítse fel a vörösbort egy lábasban, de ne forralja fel! Keverje hozzá a barna cukrot! Tegye a lábasba a narancs levét és lereszelt héját! Tegye bele a fűszereket egészben. Vegye le a tűzről, és hagyja a forralt bort 15-30 percig, vagy akár tovább is állni! Vegye ki a fűszereket! Ha szükséges, melegítse fel ismét, majd töltse poharakba vagy bögrékbe!

Tálalhatja fahéjrúddal, csillagánizzsal és egy narancskarikával.

Egészségükre! Áldott adventet kívánok!

Nézegessen itt képeket a korábbi adventi gyertyagyújtásokról!

Varga Viktor beszélget Dósa Zsuzsával és Belinszki Zoltánnal az első LégyOTTon (Fotó: Babák Zoltán)0

LégyOtt – titkok és rejtelmek

Fotó: Babák Zoltán0

Advent 2020: Távolról is közel