in , , ,

Kettős évforduló: Tessedik 200, mezőgazdasági képzés 0

Tessedik Sámuel szobra akáccal (Fotó: Babák Zoltán)
Tessedik Sámuel szobra akáccal (Fotó: Babák Zoltán)

Minden bizonnyal kettős évforduló ez a mai. Ma 200 éve halt meg, Tessedik, aki azzá tette Szarvast, ami. Egyelőre úgy néz ki, halálának 200. évfordulója azzal fog bekerülni a város történelemkönyvébe, hogy annak, amit felépített, bevégeztetett. Sok esetben az agóniából egy merész váltás megújulást és másodvirágzást hozhat. Itt most erre kevés jel utal, de a remény hal meg utoljára, mondják.

Tessedik Sámuel 1742. április 20-án született Albertiben, és Szarvason halt meg 1820. december 27-én. Evangélikus lelkész, pedagógus, pedagógiai és gazdasági szakíró, igazi reformer volt. 200 éve nem született olyan, korát megelőzni képes modern gondolkodású személyiség, mint ő, aki kiemelte Szarvast a hasonló városok közül, és aminek a hatását még ma is élvezzük.

Minden évnek ezen napján ezekhez a dátumokhoz igazított időpontban rá emlékeznek a szarvasiak. Egy évek óta kialakult szimbiózis keretében először 17 óra 42 perctől 18 óra 20-ig Lázár Zsolt evangélikus esperes egy rövid istentisztelettel tiszteleg nagy elődje előtt, majd a résztvevőkkel együtt a templommal szemben álló szoborhoz vonulnak, hogy ott elhelyezzék az emlékezés gyertyáit, illetve megtekintsék Szuhaj György képzőművész, művésztanár, mezőgazdász, performancer, vizuálpedagógiai közmunkás legújabb alkotását.

Szuhaj György ma is készül valamire. Egy hete egy hatalmas akácfej figyel a szobor előtt, amit 13 óra 30-tól vesz majd kezelésbe. A munkálatok a hatályban levő rendelkezések betartásával megtekinthetők.

A Newjság természetesen most is jelen lesz, és beszámol a megemlékezésről.

What do you think?

Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Vakcina karácsonyra

Fotó: Babák Zoltán0

Tessedik halálának 200. évfordulójára emlékeztünk