in ,

Vízkeresztkor indulnak segíteni az angyalok az Ótemplomból

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Hagyományosan vízkereszt napján indul az Angyali segítség az Ótemplomból jótékonysági sorozat. Idei terveiket sajtótájékoztató keretében ismertette Lázár Zsolt evangélikus esperes. Fontos, hogy amikor véget ér az ünnepi forgatag, se feledkezzünk meg azokról, akik segítségre szorulnak, mondta.

Már a meghirdetése előtt érdeklődtek az ételosztások támogatásának lehetőségéről, ez is mutatja, hogy a hagyományos ételosztásoknak van létjogosultsága, már csak a formáját kell megkeresniük a pandémia miatt. Tessedik u. 24. Napraforgó Klubban is lesz ételosztás, amin a rászorulóknak napi 30-40 adag étel jut majd. Az ételosztásokhoz kapcsolódva teszteléseket is hirdetnek, elsősorban azok számára, akik kapcsolatban vannak az intézmény-rendszerükkel.

Elmaradt a Márton-napi ruhaosztás, jegyezte meg sajnálkozva Lázár Zsolt, de ismét fogadják a ruhaadományokat. Tiszta ruhákat várnak, amiket ózongenerátorral fognak fertőtleníteni.

Gyűjtést szerveztek az elmúlt év végén, ünnepkör perselypénzét is a szarvasi rászorulók megsegítésére fordították. Átutalással is lehet támogatni a jótékonysági sorozatot; a közleménybe fel kell írni, hogy angyali segítség.

Az evangélikus egyház kialakított egy nagyon jó oldalt www.perselypenz.hu címen, ahol gyülekezetenként tudják célozni átutalásukkal az adományozók.

Egyeztetés alatt van az ökumenikus imahét, amit tíz éve kezdtek el. Ennek előreláthatólag az Evangélikus Ótemplom adna otthont, mert ott ki lett építve az online közvetítés minden feltétele.

2021 a vakcina éve lesz. Ezzel kapcsolatban már megjelentek a konteók, mondta. Szakembereket fognak felkérni, hogy az ő tájékoztatásuk alapján tudjanak dönteni az emberek a védőoltással kapcsolatban.

Mindenkire több terhet ró, mindenkinek megnehezítik a hétköznapjait az, hogy kerülni kell egymás társaságát, mondta a szenvedélybeteg-részleg vezetője Oncsik János. A Tessedik u. 24. alatt található Napraforgó Klubban megpróbálnak célzott segítséget nyújtani a rászorulók számára, eljuttatni hozzájuk az élelmiszer- és ruhaadományokat, illetve a COVID-teszteket olyanokhoz is, akik egyébként nem jutnának hozzá.

Várják a tartós élelmiszer-adományokat, a téli ruhákat, kabátokat, törölközőket, ágyneműket, alsóruházatot, erősítette meg a Lázár Zsolt által elmondottakat Oncsik János is.

Nagy-Szklenár Zsuzsanna és Sutyinszki Zoltán igazgató

Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetés Nagy-Szklenár Zsuzsanna részére

A vaddisznók etetése zajlik a Körösvölgyi Állatparkban (Fotó: Urbancsok Éva)0

Téli üzemmódban a Körösvölgyi Állatpark