in ,

Egy arany, három ezüst a Magyar Ligáról

A szarvasi karatecsapat
A szarvasi karatecsapat

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga harmadik állomását Zalaszentgróton rendezték 2021. február 6-7-én. A hazai karatésok az MKSZ támogatásával a koronavírus járványhelyzetben való versenyzési lehetőség megoldására tavaly ősszel hívták életre a négyfordulós sorozatot. A koronavírus járvány miatt fokozott óvatossággal megrendezett zalai viadal helyenként már parázs versenyhangulatot hozott, a versenyzőkön pedig érezhető volt, hogy egyre jobb formába lendülnek.

A szarvasiak nyolc versenyzővel már pénteken útra keltek, hogy egy közös edzésen vehessenek részt a Bátaszék SE karatésaival a megmérettetés előtt. A zalai rendezők ezúttal is mindent elkövettek, hogy a versenyzők zavartalanul versenyezhessenek, emellett odafigyeltek a résztvevők egészségének megóvására is, így testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kísérte a belépést, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtlenítették, nézők és hozzátartozók pedig nem léphettek a csarnokba. Szombaton a felnőttekkel vette kezdetét a torna, itt Frankó Dániel képviselte csapatunkat. A szarvasi fiú tisztesen helyt állt a nemzetközi eredményekkel rendelkező favoritokkal szemben, de még dolgoznia kell azon, hogy mérkőzést nyerjen az erős mezőnyben. Az U21 -75 kg-osok között Tálas Bendegúz egyik mérkőzését magabiztosan nyerte, másik ellenfele azonban meg tudta lepni, így ezüstéremmel zárt. Frankó ebben a korosztályban szintén ezüstérmes lett a +84 kg-ban. Kerti Kelemen a kadet -63-ban többször is tisztán talált mérkőzésein, de hiányzott a pontszerzéshez szükséges kellő dinamika.

Vasárnap kerültek sorra fiataljaink. Elsőként Susányi Zoltán és Ruzsinszki Balázs léphetett tatamira a 10-11 évesek felső súlycsoportjában. Zolinál ezúttal elmaradt a kezdeményezés, így a második forduló döntőbe jutását nem tudta megismételni, Balázs viszont kétszer is fordított fejrúgással a csoportmérkőzésein, és így a fináléba került. A szarvasi versenyzőnek sikerült pár cseles rúgást elhelyeznie, és végül a dobogó tetejére állnia. Bagosi Marianna az első mérkőzésén szintén egy köríves rúgással szerzett találatot, de túl erősnek ítélték a bírók, és ezt a meccset végül elvesztette. A következő mérkőzéseket azonban rendben nagy arányban nyerte látványos lábtechnikáival, amivel begyűjtötte a szarvasiak harmadik ezüstjét.

A 12-13 évesek küzdelmeivel fejeződött be a nap. Bár +45 kg-ban Kemény Ákos jól tartotta ellenfeleit, és volt pár tiszta ütése és rúgása a meccsein, de a figyelme időnként kihagyott és elmaradtak a támadásokra adott reakciói, így a továbbjutás ezúttal elmaradt.

A liga negyedik, záró fordulójának Szarvas városa adhat otthon, amelyre ennek megfelelően még nagyobb erőbedobással készülnek versenyzőink.

Ruzsinszki György edző

A képek sorrendjében: Csapatkép, Bagosi Marianna, Frankó Dániel, Ruzsinszki Balázs, Tálas Bendegúz

What do you think?

Télűző mulatság a Gyakorlóoviban

Dombvári Bence

Dél-afrikai edzőtáborban fogta ezt a 10 kilós harcsát Dombvári Bence