in , , , ,

Mindhárom településen folytatódnak az oltások

Oltás a Pfizer/BioNTech vakcinájával (Fotó: Babák Zoltán)
A Pfizer/BioNTech vakcinájával zajlik a szépkorúak oltása a Szarvasi Szakorvosi Kft. csapata által (Fotó: Babák Zoltán)

“Ettől a héttől kezdve már ötféle vakcina áll rendelkezésre a hazai oltási programban. Már közel félmillió honfitársunk kapott oltást, közülük több mint 200 ezren a másodikat is megkapták”, áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ ma reggeli hírlevelében.

Mi a helyzet Békésszentandráson, Csabacsűdön és Szarvason?

Dr. Olasz Imre kérdésünkre elmondta, hogy a rendelőben 20 időskorú, a szarvasi oltóponton 12, valamint az idősek otthonából 22 lakó is megkapta már az első oltást. A héten az előrejelzés szerint 140 vakcinára számítanak három gyártótól, a Pfizer/BioNTech-től, az AstraZenecatól és Kínából érkezik.

Csabacsűdről Molnár József polgármester adott tájékoztatást. Eszerint a szociális otthonban beoltottakon kívül eddig 42-en kapták meg az első dózist a településen.

Másodszor zajlott az oltás Szarvason. Míg az első esetben a Békés Megyei Központi Kórház oltócsoportja adta be a vakcinát, pénteken már a Szarvasi Szakorvosi Kft. teamje végzett minden műveletet.

Ezen a napon is a 80 felettiek kapták meg a védettségüket jelentő Pfizer/BioNTech vakcina első adagját.

A 144 szépkorú Kondoros kivételéve a járásból, illetve Gyomaendrődről érkezett. A kikérdezésük alapján senkit sem kellett egészségügyi okokból elutasítaniuk, válaszolt kérdésünkre dr. Kozma György. 144 kiértesítettből 144-en meg is jelentek. Voltak olyanok, akiket betegségeik okán elkísért a háziorvosuk is.

Dr. Kozma György fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a harmincperces megfigyelési időt mindenképpen ki kell várni, mert az orvosi fórumokon megosztott tapasztalatok között volt olyan, hogy 25 perc után jelentkezett anafilaxiás sokk. Ők is felvoltak készülve minden eshetőségre, de szerencsére vérnyomáskiugráson kívül, illetve a tűszúrástól való félelem okozta rosszulléten kívül nem volt komoly reakció. Pénteken majd már azokat oltják, akik két hete kapták meg az első adagot.

Azt lehet hallani, hogy egyre több oltás érkezik, és egyre nagyobb az igény. Valószínűleg nem lesz elég ez az egy nap, így valószínűleg szóba jön a hétvége is mint oltónap.

Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy kezd kialakulni egy mag, akik nagyon jól együtt tudnak működni. “Nagy örömmel figyeltem a munkatársaimat, hogy milyen profin és szakszerűen álltak az egész folyamathoz. Itt mindenki tudta a saját dolgát, a beteghordóktól, a betegirányítókon, a központi rendszerbe történő bonyolult adminisztrációt végzőkön, a szakasszisztenseken és az orvostanhallgatón át egészen a takarítókig, mindenki nagyon profi munkát végzett. Amíg van rá kapacitásunk, addig mi ezt szívvel-lélekkel csináljuk”, jelentette ki dr. Kozma György.

Érdekességképp megemlítette, hogy beoltottak egy házaspárt, ahol a férj 102, a feleség 98 éves volt. Ők a 78 éves fiukkal érkeztek Gyomaendrődről.

Tetszett a cikkünk?

Az első félidőben eldőlt

Sándor Janika (középen)

Várunk vissza, Jancsi!