Anyu

Anyu alacsony, csendes, szelíd mosolyú asszony volt kékes-zöld szemekkel és egy jellegzetes lyukacskával az álla közepén.

Kutatni kellene az emlékeim között, hogy hallottam-e egyáltalán kiabálni vagy emelt hangon beszélni. Nem sok ilyen eset volt.

Harmadszor-negyedszer is csak csendesen kért, hogy ugyan menjek már el a boltba.

Türelme végtelen volt, de érezni lehetett, hogy belül állandóan feszült. Magában dolgozta fel a gondokat, problémákat.

„Lenyelte” őket és azok csak szaporodtak és emésztették őt.

Nem volt mindig rosszkedvű vagy mélabús, de őszinte, önfeledt nevetésére sem emlékszem.

Mesélte, hogy amikor a bányában, csillésként dolgozott, két csille összeütötte a fejét.

Szerencséje volt, hogy életben maradt, de a fejfájás egész életében végig kísérte. Ilyenkor vizes zsebkendőt kötött a homlokára.

A bányát otthagyva bedolgozó lett, ami azt jelentette, hogy pulóvereket, kardigánokat kötött.

Nagyon ügyes keze volt.

Én nem értek hozzá, de aki látta, dicsérte a munkáját.

A fonalakért és a szabásmintákért Kisterenyére kellett bejárni.

Többször voltam én is biciklivel vagy busszal.

Ha meghoztam a motringokat ( keresztcsévés fonal ) , az esti program a gombolyítás volt.

Eleinte hagyományos módszerrel, a csuklóra, alkarra kifeszített motringról, később egy sámlira vagy hokedlire rögzíthető szerkezetről történt a gombolyítás.

A gombolyító szerkezetről több szálat is lehetett egyszerre gombolyítani.

Az utóbbi módszert szívesen néztem, de be kell vallanom, hogy egyik megoldásért sem rajongtam igazán.

A bedolgozós időszak közben a helyi kocsmában is dolgozott, lángossütőként. A friss, meleg lángosokat egy nagy vájlingban, fehér vászonnal letakarva cipelte az iskolai nagyszünetre.

Minden alkalommal elfogyott az utolsó darabig.

Jól esett látni őt.

De nemcsak a lángosai voltak finomak!

A sok finomság közül a húslevesei, füstölt csülkös bablevesei és töltött káposztái ízét most is érzem.

A sütemények ( felénk „csak” kalácsok ) közül a krémes élményét nem is vállalkozom leírni, a madártejről nem is beszélve.

A bedolgozói munka megszűnése után Kazáron, a Váci Kötöttárugyár varrodájában dolgozott meósként ( minőségi ellenőr ).

Akkor láttam először „adidas” melegítőt.

Többször meglátogattam. Ebédet vittem neki, ha nem volt ideje előző nap főzni és apu főzött vagy ő mondta, hogy menjek, mert valamit haza kell hozni vagy csak „úgy”. Ez volt az utolsó munkahelye.

*

Amikor rá gondolok, látom magam előtt az arcát, szomorú mosolyát és érzem a keze melegét. Sokszor kihámoztam magam ölelő karjai közül, sokszor elkaptam a fejem, ha meg akart csókolni.

Most már bújnék hozzá és megpihennék karjai közt.