in ,

A menetelő Szeghalom ellen megszakadt kiváló sorozatunk

Kiri Máté küzdelme Seres Dániellel a labdáért
Kiri Máté küzdelme Seres Dániellel a labdáért (Fotó: Kovács Bence)

A 13. játéknapon Szeghalmon várt ránk egy újabb rangadó, amelyen próbáltuk megőrizni a tabellán elfoglalt előkelő pozíciónkat, ami nem ígérkezett egyszerű feladatnak a mezőny legjobb formájában levő hazaiak ellen.

4. perc: Tatár szöglete után, a középen álló Urbán fejelt hét méterről a kapunk jobb oldalába. 1-0.

30. perc: Kiri Bence nagy bedobását Kiri Máté csúsztatta tovább fejjel, a középen érkező Bozsónak egy méterről sikerült átgyömöszölnie a labdát a gólvonalon túlra. 1-1.

35. perc: Bakk szögletét Wéber fejelte a hálóba három méterről. 2-1.

39. perc: Paulik szedte össze második sárgalapját, így idő előtt kellett elhagynia a pályát.

45. perc: Seres eltört lövésébe tette bele középen Tatár a lábát, a labda pedig alig vánszorgott át a gólvonalon túlra. 3-1.

65. perc: Bakró beívelését Furár fejelte Zima elé, aki átvette a labdát, majd négy méterről a jobb alsó sarokba gurított. 3-2.

70. perc: Wéber végzett el szabadrúgást a tizenhatosunk jobb sarkától, élesen meglőtt labdája a jobb kapufáról végig gurult a gólvonalon, az érkező Urbán pedig átsegítette azon. 4-2.

Alig kezdődött el a mérkőzés, és máris a hálónkba került a labda, a korai gól nem tett jót nekünk, annál inkább a kirobbanó önbizalommal futballozó hazaiaknak, akik előbb Urbán révén hagytak ki egy helyzetet, majd Darányi fejelt kapu fölé. Az addig csak kerestük önmagunkat, de Bozsó találata reményt adott a folytatásra, ami nem sokáig élt, mert Wéber fejese megint előnyhöz juttatta a sárrétieket. Ezután jött hazai részről a kiállítás, ami megcsillantotta a visszakapaszkodás esélyét. Egy gól sem jön jókor, de a félidő utolsó percében kapott lélektanilag rettentően rosszkor jött a létszámhátrányban levő hazaiak részéről. A második játékrészt egy Sindel lövés nyitotta, amelyet Kapusi hárított, percek múltán ugyanígy tett Kasik is Nagy próbálkozásakor. Valahogy nem működött az eddig olajozottan működő gépezetünk, nem tudtuk érvényre juttatni emberfórunkat sem a jól tömörülő hazaiakkal szemben, akik rendre győztesen kerültek ki a párharcokból is. Ezeknek ellent mondva mégis sikerült szépítenünk, egy gólra csökkentve a hátrányt, de megintcsak perceken belül visszaállt a két találatnyi különbség egy újabb Urbán góllal. Ezután még Darányi szórakozott el egy nagy helyzetet, majd az utolsó húsz percre se helyzet, se izgalom nem maradt. Mint minden vereség, úgy ez is fájó, hála Istennek nem sűrűn van részünk benne, de most jobb volt a Szeghalom, amely így visszaadta a Békéscsabának az első helyet, amit a múlt héten vett el tőlük. Ezen a meccsen rendre rosszul jöttünk ki a fordulópontokból, nem tudtunk tőkét kovácsolni az emberelőnyből, végig futottunk az eredmény után, amikor egyenlítettünk, vagy szépítettünk, szinte azonnal válaszoltak a hazaiak, így lélektanilag is leamortizáltak minket. A fizikai elhasználódásról nem beszélve, ami ezen a meccsen csúcsosodott ki az erőltetett menetnek köszönhetően.

Ez amatőr foci, munka mellett nem könnyű két hét alatt öt meccset lejátszani, itt fáj ott fáj, fáradnak az izmok, ezzel megnő a sérülés veszélye is. Na de nézzünk előre, most egy egész hetünk lesz hogy felkészüljünk a szombati, Előre II elleni sorsdöntő csatára, amelyen eldől, hogy lesz-e még tétje a két utolsó fordulónak.

Szeghalmi FC – Szarvasi FC ‘1905’ 4-2 (3-1)

Szeghalom, Városi Sportcsarnok és Sporttelep – 250 néző. Játékvezető: Benyovszki Zoltán (Kató B., Zsótér R.)

Szeghalom: Kapusi G. – Tatár S. (Mészáros M.), Cserna R., Gedó R., Nagy M., Bakk Á., Darányi D. (Takács J.), Seres D. (Zsombok K.), Paulik Á., Wéber L., Urbán S.
Vezetőedző: Hajdú Csaba

Szarvas: Kasik V. – Kiri M., Bány B. (Polonszki P.), Szikora M. (Varga I.), Deli L. (Moleri R.), Bozsó L., Bakró G. (Mojzsis M.), Kiri B., Zima D., Sindel R., Furár R. (Klimaj Z.)
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Urbán S. 4′, 70′, Wéber L. 35′, Tatár S. 45′ illetve Bozsó L. 30′, Zima D. 65′

Kiállítva: Paulik Á. 39′ (második sárgalap után)

Edzői nyilatkozatok:

Hajdu Csaba: – Tíz emberrel is megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Óriási iram volt, a küzdenitudásból ötösre vizsgáztunk. Dolgozunk tovább.

ifj. Somogyi János: – A tizenötödik napon az ötödik mérkőzésünket kellett lejátszani. Ez ma meglátszott a teljesítményünkön. Az eddigi remek szereplésünknek köszönhetően izgatottan várjuk a jövő heti bajnoki döntőt. Gratulálok a hazai csapatnak!

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)
Fotók: Kovács Bence
Videó: Furár Adrienn

What do you think?

70 db alufóliába csomagolt, összesen 300 gramm súlyú zöld növényi törmeléket foglalt le a rendőrség

További egy hónapra őrizetben marad a terjesztő

Szelfiznek a stábtagok Szekér Gergő Hazatérsz című videóklipjének ősbemutatója után

Szarvason forgatták, Szarvason volt az ősbemutatója Szekér Gergő Hazatérsz című klipjének