in ,

27 egyesület versenyzői az 50. Simon Fialán

A Simon Fiala Tibor Emlékverseny egyik számának befutói lejelentkeznek a versenybíróságnál (Fotó: Babák Zoltán)

Huszonhét egyesület vett részt a hétvégén a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-kenu és Szabadidő Sport Club által megrendezett, fél évszázados múltra visszatekintő Simon Fiala Tibor-emlékversenyen.

Fabó Istvántól, a békésszentandrási klub ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a tradicionális jubileumi eseményre a pandémia miatt egy esztendőnyi kihagyás után kerülhetett sor.
– A szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel készültünk a versenyre, melyet ötvenedik alkalommal rendeztünk meg – mondta Fabó István. – Sajnáljuk, hogy tavaly elmaradt, így csak most kerülhetett sor a jubileumi viadalra. Komoly pénzdíjért zajlott a csata a felnőttek 11 ezer méteres versenyén, melyet Simon Fiala Szabolcs ajánlott fel, a számot a Vasas versenyzője, Solti László nyerte. Változtattunk a díjazáson, a gyermek korosztálytól a kölyökig az egytől a hatodikig adtunk érmeket, melyekre rányomtattuk az ötvenes évszámot. A gyermek minikajakosoknál kiadtuk a klubalapító, két évvel ezelőtt elhunyt Csikós György-emlékérmet, melyet annak felesége és lánya ajánlott fel. Bár pénteken még mintegy harminc miliméternyi eső esett a verseny helyszínén, szombaton és vasárnap is megúsztuk égi áldás nélkül – mondta el a szentandrási klub ügyvezetője.

A programot a 8-9 évesek ügyességi versenye, illetve a nagyon népszerű deszkán állva evezés, vagyis a SUP bemutató is színesítette. Előbbin bemutatkozhattak azok a szentandrási gyerekek, akik a közelmúltban rendezett toborzás nyomán csatlakoztak az egyesülethez.

Az éremtáblázat élén az Újpesti TE végzett 20 arannyal és 9-9 ezüst-, illetve bronzéremmel, amely a több gyomaendrődi fiatalt bevető KSI-Gyomaendrőd (19, 10, 😎 és a Békési Kajak-Kenu Clubot (11, 7, 7) előzte meg.

Békés megyei győztesek. Férfiak. Felnőtt. 200 m: Fodor Bence (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 1000 m: Fodor Bence. K-4, 200 m: Kós Benedek, Opavszky Márk, Nyerges Áron, Luczó Bence (Szarvas, MTK). Ifjúsági. U17-U18: K-1, 500 m: Keller Gergő Zoltán (Szarvas). K-2, 500 m: Fehér Dávid Sándor, Nagy Dominik (Körös Kajak SE). K-1, 1000 m: Berta Bence (KSI-Gyomaendrőd). Serdülő. U16. K-2, 1000 m: Gellai Gergő, Oláh Zsombor (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 500 m: Mertz Attila (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 1000 m: Mertz Attila. K-1, 2000 m: Mertz Attila. K-2, 2000 m: Fehér Dávid Sándor, Hermeczi Richárd, Ervin (Körös Kajak SE). U15. K-1, 500 m: Gellai Gergő (KSI-Gyomaendrőd). K-2, 500 m: Hajkó János, Kendrella Ákos (Békési Kajak-Kenu Club). C-1, 500 m: Dihen Milán (Békés). C-1, 1000 m: Dihen Milán. C-1, 2000 m: Dihen Milán. Kölyök. U14. K-1, 1000 m: Konyecsni Milán (KSI-Gyomaendrőd). K-2, 1000 m: Konyecsni Milán, Kun Vilmos (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 2000 m: Konyecsni Milán. C-1, 2000 m: Dihen Ferenc István (Békés). U13. K-2, 2000 m: Karai Kornél András, Huszárik Gergő Gábor (Szarvas). Gyermek. U12. MK-1, 2000 m: Velencei Boldizsár (Szarvas). MK-2, 2000 m: Katona-Szabados Noé, Csiki Roland (Körös Kajak SE).

Szabadidős és egyetemi. K-1, 200 m: Farkas Áron (Békés).

Nők. Ifjúsági. U17-U18. K-1, 500 m: Fodor Napsugár (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 1000 m: Fodor Napsugár. Serdülő. U15. K-1, 2000 m: Urbancsok Panna (Szarvas). K-2, 2000 m: Somlyai Csenge, Bíró Szabina (Békési Kajak-Kenu Club). U16. K-1, 2000 m: Wágner Anna (KSI-Gyomaendrőd).

Kölyök. U13. MK-1, 2000 m: Török Luca (Szarvas). Gyermek. U12. MK-1, 2000 m: Mészáros Nelli, Gubucz Liliána (Körös Kajak SE). U11. MK-1, 2000 m: Várnagy Vivien (Szarvas). U10. MK-1, 2000 m: Vég Emese (KSI-Gyomaendrőd). MK-2, 2000 m: Csernus Liliána, Vígh Hunorka Csepke (Békésszentandrás).

Az Eszkimó-Indián, előkészítő. U8-U12-es korosztályban Bajusz Bende, Gerzsenyi Márton, Peres Mihály (Békésszentandrás), Hidvégi Balázs, Csökmei Áron, Mátyus Nándor, Tóth Miron (Békés), Cs. Nagy Arszenyij, Soczó Gergő (Körös Kajak SE) győzött.

Bakulya Mihály

Holó Hóbel László képe előtt

Holo Hóbel László nem virágcsendéleteket hozott

Kármen, a cigánylány története a Szarvasi Vízi Színházban

Kármen, a cigánylány a Körös felett