in , ,

Spolu/Együtt – szlovák est

Spolu
Spolu (Fotó: Babák Zoltán)

Hétfőn este a Vízi Színházban a Cervinus Művészeti Fesztivál 6. napján szlovák műsort láthatott a közönség, Dósa Zsuzsa szerkesztésében, Varga Viktor rendezésében.

Eva Javorská színésznő és négy táncos, ifj. Csasztvan András, Magyari László, Oláh Márkó, Szabó Róbert egy szlovák nyelvű lírai estet mutattak be, Spolu, azaz Együtt címmel. Eva a szlovák irodalom és zene világából adott ízelítőt, a táncosok pedig a térség táncaiból válogattak.

Az előadás előtt Csasztvan András bevezetőjéből megtudtuk, hogy az újkeletű népzene itt a Kárpát-medencében szinte egy tőről fakad, mindegy, hogy román, szlovák vagy magyar. Majd beszélt a zenék kapcsolódásáról is. Elmondta a táncosfiúk mindannyian képzett táncosok, Oláh Márkót kivéve megjárták a hivatásos táncos létet. Márkó viszont tanítani akar, itt Szarvason. Végül megtudtuk azt is, hogy az előadás anyaga a a roma kultúrára épült fel.

Dr. Dósa Zsuzsa a szlovák és magyar kultúra összeforrásáról beszélt. A műsor műfaját Szlovákiában lélek színháznak hívják, amely a zenét, a költészetet, a prózát és a táncot ötvözi. A művészeti igazgató a szlovák nyelv átadását, anyanyelvi szinten nagyon fontosnak tartja.

Maga az előadás egy történet volt, ahogyan Dósa Zsuzsa is mondta a költészet, a zene, a próza és a tánc ötvözésével. Voltak szomorú és humorosabb percek, de mindenképpen mozgalmas, látványos előadást láttunk.

Eva Javorská, Csasztvan András, Magyari László, Oláh Márkó és Szabó Róbert egy nagyon szép műsort mutatott be a közönségnek. Jelen sorok írója nem érti a nyelvet, mégis kellemes, szép estét kapott a fellépő művészektől.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Ülésezik a csabacsűdi képviselő-testület

Megtartotta első rendes ülését a csabacsűdi testület

Szabó László producer, Szente Vajk rendező, Veréb Tamás (Puskás) és Náray Erika (Puskás Ferenc édesanyja)

Csütörtökön Szarvason pályára lép PUSKÁS!