in ,

Tovább nőtt a Trianoni Emléktusa népszerűsége

Úszók egymás között a Trianoni Emléktusán
Úszók egymás között a Trianoni Emléktusán

Államalapításunk ünnepén másodízben rendezték meg Szarvason a Trianoni Emléktusát, amely az összetartozás évében nőtte ki magát a három évtizedes múltra visszatekintő Szent István-napi távúszóversenyből. A résztvevők három sportág közül választhattak, mivel az úszásra és a futásra külön-külön, illetve kombinálva is nevezhettek.

A vizet előnyben részesítők a Fövenystrandtól indultak, és távjuknak megfelelően egy- vagy két alkalommal kerülték meg az 500 méterre elhelyezett bóját. Akik csak a futást választották, egy, két vagy három kört teljesíthettek a 3 kilométeres pályán, amelynek útvonala a történelmi emlékúton haladt a történelmi Magyarország közepéig és vissza. A klasszikus kéttusa 1000 méter úszásból és 6 km futásból állt.

A nap során 39 településről összesen 128 hölgy és 148 férfi résztvevő teljesített valamilyen számot, sérülés miatt egyetlen induló nem tudta befejezni a futást. Mindez 5 női és 39 férfi résztvevővel több az előző évinél.

– A tavalyi remekül sikerült premier után nem volt kétséges a folytatás. Örömünkre túljelentkezés volt a sportolók részéről, nyilván csábítóan hatott a remek idő és a kellemes hőmérsékletű víz is. A két szakosztály alkalmi egyesülése idén is elengedhetetlen volt a színvonalas lebonyolításhoz – fogalmazott Darida András ötletgazda, a helyi úszó klub elnöke.

A legnagyobb létszámban idén is a futótársadalom képviseltette magát. Ebben komoly érdemei vannak Rohonyné Urbancsok Zsuzsának, a BS szarvasi futónagykövetének, aki lelkes csapatával a lebonyolításból is oroszlánrészt vállalt.

– A tapasztalt rendezői stáb nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen magas induló létszám mellett zökkenőmentesen megtarthassuk az eseményt. Az önzetlen munkájuk nélkül ez aligha sikerülhetett volna, amit ezúton is szeretnék megköszönni – mondta el a sportvezető, aki már a szeptember 19-i Körös-körül a Körös körül Futófesztivál szervezői munkáját is megkezdte.

Az esemény eredményhirdetés keretében 68 kategória helyezettjeit szólították dobogóra. Az úszók 2000 méteres számának legidősebb résztvevője, a szentesi Melkuhn Dezső vehette át a Demeter Péter-emlékserleget, míg 1000 méteren a Klenk József örökös emlékserleg az ezres szám legidősebb résztvevőjét illette, a mezőtúri Herbály Kálmánt.

Az idei Trianoni Emléktusa, győztesei

Úszás:

1000 m. Lányok, nők. 10–18 évesek (7): Hamvas Rebekaa. 19–30 (1): Rácz Vivien. 31–40 (3): Vereczkei Csilla. 41–50 (6): Schmid Éva. 51–60 (1): dr. Hanyecz Katalin. +60 (2): Palásti Anna. Fiúk, férfiak. 10–18 (5): Orovecz Patrik. 19–30 (2): Vad Gergő. 31-40 (2): Montvajszki Ádám. 41–50 (3): Szécsi Tibor. 51-60 (5): Ádám Tibor. +60 (7): Sebők János.

2000 m. Lányok, nők. 10–18 évesek (2): Rácz Anna Lili. 19–30 (2): Dura Tímea. 31–40 (2): Kovács Ildikó. 41–50 (3): Bogár Judit. Fiúk, férfiak. 10–18 (4): Orovecz Olivér. 19–30 (2): Ganyecz Zalán. 31–40 (3): Terdik Ákos. 41–50 (3): Mérai Sándor. 51–60 (2): Molnár Imre. +60 (4): Melkuhn Dezső.

Futás:

3000 m. Lányok, nők. 7–9 évesek (6): Madács Blanka. 10–18 (5): Kálmán Kitti. 19–30 (1): Koroknai Regina. 31–40 (8): Tőke Rella. 41–50 (6): Mravik Icu. 51–60 (3): Ádámné Máté Andrea. +60 (2): Dombóvári Ilona. Fiúk, férfiak. 7–9 (6): Szabó Áron. 10–18 (12): Bencsik Adrián. 19–30 (3): Hegyi Zoltán. 31–40 (1): Szerb Milán. 41–50 (5): Tóth Tibor.

6000 m. Lányok, nők. 10–18 évesek (2): 1. Győri Dolli Diána. 19–30 (5): Szrnka Tímea. 31–40 (9): dr. Bozó Lilla. 41–50 (11): Táborosi Hajnalka. 51–60 (3): Bíróné Révész Erzsébet. Fiúk, férfiak. 10–18 (2): Karai Kornél András. 19–30 (2): Farkas Ádám. 31–40 (5): Ujszászi Zoltán. 41–50 (4): Kocsis Krisztián. 51–60 (3): Teremi István. +60 (1): Richter Ferenc.

9000 m. Lányok, nők. 10–18 évesek (1): Gajdos Bernadett. 19–30 (1): Snajder Eszter. 31–40 (8): Zahorecz Betti. 41–50 (7): Kálmánné Valki Diána. 51–60 (3): Fejes Csilla. Fiúk, férfiak. 10–18 (1): Tímár Nándor. 19–30 (5): Gombás Sándor. 31–40 (5): Zahorecz Roland. 41–50 (7): Ungvári Gábriel. 51–60 (2): Kiss Zoltán. +60 (1): Varga László.

Kéttusa: 1000 m úszás, 6000 m futás. Lányok, nők. 10–18 évesek (2): Cseke Kincső Lelle. 19–30 (3): László-Zsurzs Henrietta. 31–40 (3): Nagy Mariann. 41–50 (5): Cseke-Nagy Bernadett. 51–60 (3): dr. Csikány Csilla. +60 (2): Lehoczki Zsuzsa. Fiúk, férfiak. 10–18 évesek (3): Cseke Bulcsú Levente. 19–30 (8): Pálfi Gellért. 31–40 (9): Badar Gergő. 41–50 (11): Csányi Róbert. 51–60 (7): Medvegy István. +60 (3): Vörös János.

B. M.–Ny. M.

Érzelmek zűrzavara az Édenben

Ifjabb Somogyi János a kispad előtt

Az első félidőben vesztett Szarvas, Csabacsűd az utolsó negyedóráig állta a sarat