ban/ben , ,

Tóth Bertalan Miskéri László támogatását kéri az ellenzéki előválasztóktól

Czesznak János, Tóth Bertalan és Miskéri László a Zenepavilon előtt
Czesznak János, Tóth Bertalan és Miskéri László a Zenepavilon előtt (Fotó: Babák Zoltán)

Zajlik az ellenzéki előválasztás kampánysorozata. A roadshow tegnapi állomásán a Zenepavilonnál kérte a sajtó figyelmét Miskéri László, Tóth Bertalan és Czesznak János.

Czesznak János, a Magyar Szocialista Párt Békés megyei 2. számú választókerületének elnöke felvezetőjében elmondta, hogy a hétvégi terheléses támadás miatt az előválasztást meghosszabbították 28-ig. Szarvason vasárnap 8-tól 13 óráig a Kossuth u. 30-ban várják a voksaikat leadni kívánókat.

“Elképesztő folyamatnak, a demokrácia újjászületésének vagyunk a tanúi”,

fogalmazott Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke. “Hat ellenzéki párt, a Mindenki Magyarországért Mozgalom és több civil szervezet úgy döntött, hogy a választókra bízza a döntést, kik legyenek a fideszes képviselők kihívói, és ki legyen Orbán Viktor kihívója.”

Az előválasztás óriási siker a részvételi adatok alapján, jelentette ki. Több mint kétszázezren vettek részt eddig országosan, számuk a választókerületben eddig meghaladta az ezret. Mindenkit arra biztat, vegyen részt az előválasztáson, és arra kéri őket, támogassák Miskéri Lászlót, aki pontosan tudja, mik a munkavállalók problémái, valamint Karácsony Gergelyt, mert neki van a legnagyobb esélye Orbán Viktort legyőzni.

Czesznak János, Miskéri László és Tóth Bertalan a Zenepavilon előtt
Czesznak János, Miskéri László és Tóth Bertalan a Zenepavilon előtt (Fotó: Babák Zoltán)

Miskéri László megerősítette az előtte szólót abban, hogy nagy gond a megélhetés, alacsony jövedelmekből élnek a családok. “Térségünk az ország szegénynegyedévé vált, talán itt él a legtöbb szegény ember az országban”, jelentette ki. Egy mélyszegénységben élő családnál tett látogatásuk során megdöbbenve hallgatták, hogy a családfőnek minden hónapban el kell döntenie, hogy a gyógyszert váltsák ki, vagy élelmet vegyenek a családnak.

“Látszatpolitika zajlik az országban. Mindenhol sikerekről lehet olvasni, hallani. A valóság teljesen más, a valóság itt van, ebben a térségben. Az utak állapota rettenetes, az itt élők másod-, harmadrendű állampolgároknak érezhetik magukat”, foglalta össze a térség helyzetéről véleményét Miskéri László.

“Ha Karácsony Gergely miniszterelnök lesz, ezen változtatni fogunk, megígérem. Azt szeretném, ha a munka visszakapná a becsületét, a munkavállaló visszakapná a becsületét, a munkavédelem a presztízsét, a szakszervezet a jogosítványaikat. A rabszolgatörvényt azonnal el kell törölni”, ígérte.

Czesznak János egy bejelentéssel zárta a sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy az MSZP képviselőcsoportja fenntart egy szociális alapot, amiből élelmiszer-adományokkal segítik a rászorulókat, 250 ezer forintból 40 csomagot állítottak össze, amik átadása jelenleg is folyamatban van.

Kért mindenkit, menjen el szavazni, és támogassa Miskéri Lászlót, valamint Karácsony Gergelyt, hogy miniszterelnök legyen tavasszal.

Tetszett a cikkünk?

Egy dia a könyvből

Régi történetek új köntösben

Molnár Ábel és a Kilimandzsáró

Ősbemutatón Molnár Ábel Kilimandzsárón készült kisfilmje