Menu
in , ,

Id. Boczkó Dánielre és id. Gyímesi Jánosra emlékeztek a Vajdában

Tóthné Jansik Erzsébet, Sonkoly János és Kitajkáné Szántai Mária id. Gyímesi János mellszobra előtt

Tóthné Jansik Erzsébet, Sonkoly János és Kitajkáné Szántai Mária id. Gyímesi János mellszobra előtt (Fotó: Babák Zoltán)

Ünnepélyes eseményre került sor pénteken a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban: felavatták id. Gyímesi János mellszobrát, illetve id. Boczkó Dániel emléktábláját.

Az ünnepi Kondor Péter egykori vajdás diák, Szarvas város díszpolgára, evangélikus püspök istentiszteletével kezdődött, majd a korábbi két növendék méltatását hallhatták a padsorokban ülők.

Boczkó Dániel Tessedik Sámuel hívására érkezett Szarvasra, ám a későbbiekben a két lelkész kapcsolata megromlott: míg Tessedik inkább gyakorlati jellegűben, addig Boczkó inkább egy úgynevezett latin iskolában gondolkodott. Fenntarthatósági számításokkal alátámasztott terveit elfogadták az 1802. május 19-én Szarvason tartott Békés-Bánáti egyházmegyei gyűlésen, amivel létrejött a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium jogelődje. Boczkó Dániel fia is itt tanult. Ő később az 1848-1849-es szabadságharc kormánybiztosa lett.

Békésszentandráson született id. Gyímesi János. 1925 és 1934 között a gimnázium tanulója volt. Válogatott kosárlabdázó, kosárlabda mesteredző, a magyar kosárlabdasport halhatatlanja. Megkapta a vármegye legjobb atlétája tiszteletdíjat, 2017-ben Szarvas Város Önkormányzata posztumusz kitüntetésben részesítette.

Fia, ifj. Gyímesi János hálával emlékezett mindazokra, akik segítették édesapját pályáján, röviden mondott köszönetet mindazoknak, akik e méltó emlékezést lehetővé tették.

Babák Mihály polgármester a konzervativizmusról, mint értékhordozóról, a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumról mint értékközvetítőről fejtette ki véleményét. Méltatta a gyökereihez közelmúltban visszatért intézmény megújulási képességét, a benne folyó tudományos oktatást. A szoborpark a gimnázium történelmének része, mondta. Ha jó példákat teszünk maga elé, a történelem hajtja a jelent és biztos jövőt jelent számunkra, fogalmazott a város első embere.

Sinka Imre, volt vajdás diák, ma Békésszentandrás polgármestere, megilletődve állt a mikrofon elé, de megnyugvásra adott okot számára az, hogy végre egyszer úgy szólhat egykori tanárai előtt, hogy a végén nem fogják leosztályozni.

Büszke arra, hogy Békésszentandrás és Szarvas egy ilyen elismert sportolót tudhat a magáénak, nem feledve azt, hogy immár közös olimpiai bajnokunk is van. Nyitott kapukat döngettek, mikor támogatásért keresték meg települése önkormányzatát, mert mint mondta, a gimnáziumra is közös értékként tekint, hiszen szinte minden szentandrási gimnazista vajdás volt.

Pécsváradi Antal, a szoborpark megálmodója, az ünnepi esemény szervezője, összegzésében elmondta, hogy nagyon széles összefogással készült el az újabb szobor. Köszönetet mondott a nyugdíjas és még aktív kollégáknak, egykori diákjainak, akik első telefonhívására az ügy mellé álltak. “A mór megtette a kötelességét, a mór mehet”, mondta, jelezve ezzel azt, hogy részéről lezártnak tekinti a szoborpark kialakítása körüli feladatát.

Az alkalom házigazdája Kitajkáné Szántai Mária igazgató, valamint Sonkoly János, a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Egyesületének elnöke volt.

Az ünnepi eseményen közreműködött az iskola énekkara dr. Lengyel Albertné vezetésével, diákjai és tanárai.

A templomi eseményt követően az ünneplők a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium szoborkertjébe vonultak, ahol megkoszorúzták id. Boczkó Dániel emléktábláját és id. Gyimesi János mellszobrát. Előtte Pentaller Attila református lelkipásztor, illetve Lázár Zsolt evangélikus esperes mondott áldást, Kalocsai Csenge a nemzeti összetartozás dalát, a “Hazám Hazámat!” énekelte el.

Az emléktábla Truczka Tamás kőfaragó, a szobor Lestyán-Goda János munkája.

Exit mobile version