in

Az időseket köszöntötték Csabacsűdön

Megtelt a csabacsűdi kultúrház terme idősekkel (Fotó: Babák Zoltán)

Várnai Zseni-verssel köszöntötte Gilanné Radványi Rózsa a település idősek napi rendezvényén Csabacsűd szépkorúit pénteken, az Eötvös József Művelődési Ház nagytermében.

A helyiség megtelt idősekkel, illetve kísérőikkel. Jó hangulatú műsort ígért a délután hátralevő részére.

Mindenek előtt Dankó Béla országgyűlési képviselő köszöntötte a szépkorúakat. Különösen fontos, hogy egy közösségben kifejezzék az időseik felé hálájukat, köszönetüket, hiszen mindenhol nagyon sokat köszönhetnek nekik, jelentette ki. A miniszterelnök az idősek napjának reggelére időzítve jelentette be a médiában, hogy a gazdaság jó teljesítményére való tekintettel a kormány hálájaként a nyugdíjasok még az idén 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kapnak, tájékoztatta az asztalok mellett ülőket az országgyűlési képviselő.

Molnár József polgármester az elmúlt nehéz időszak átvészeléséről szólt, illetve összefoglalta az az alatt végzett települési fejlesztéseket. Tájékoztatta a polgármesteri hivatal vezetésében történt változásokról az őt figyelőket, végül felejthetetlen délutánt, jó beszélgetéseket kívánt számukra.

A jövő héten tölti 99. születésnapját a csabacsűdi közösség rangidős nőtagja, Fügedi Pálné, Ilonka néni, mindenki Dédije. Sajnos a legidősebb férfiak sorában változás állt be. Sonkoly Pál köszöntésére készültek, de ő már nem lehetett itt. A rangidős férfi így a 96 nyarat megélt Csicsely János lett, tájékoztatta az asztaloknál ülőket Gilanné Radványi Rózsa

Egyikük sem tudott jelen lenni a rendezvényen, ezért Molnár József polgármesterrel csütörtökön mindkettejüket, Fügedi Pálnét és Csicsely Jánost is felkeresték, és felköszöntötték őket.

A Tessedik Táncegyüttes, illetve a település óvodásainak, iskolásainak műsoros betétei után a Pesti Zenés Színház művészeinek, Pomlényi Péter és Bocskai-Kovács Éva előadását tekinthették meg az idősek.

Az idősek köszöntése Békésszentandráson

Sinka Imre: Az idősek napja nem lehet egynapos ünnep

Babák Mihály polgármester, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, és a Cervinus Teátrum részéről dr. Dósa Zsuzsa és Csasztvan András

Ismét sikeres évet zárt a Szarvasi Vízi Színház