in ,

Bravúr a Mezőhegyes ellen

Fotó: Kepenyes Balázs

Bravúros hazai sikert könyvelhetett el a megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokság szombati 7. fordulójában a Békésszentandrási Hunyadi MSE csapata. A kék-fehérek a tavasszal még a megye I. osztályban jeleskedő Mezőhegyest múlták felül kiváló első félidei játékkal.

A határvárosiak az elején ráijesztettek a házigazdákra, de azután a Hunyadi játékosai magukhoz ragadták a kezdeményezést és a látogatók védelmi megingásait is jól használták ki. Szünet után már a kétgólos előny óvását is szem előtt tartották, a látogatók viszont próbálták menteni a menthetőt. Szépítettek, de nyomban érkezett a válasz, ami a pontszerzésbe vetett hitüket is aláásta, így a házigazdák meglepő győzelmet arattak, nem is érdemtelenül.

Boér Zsolt: – Végre minden úgy alakult, ahogy elterveztük, az egész meccsen a mi akaratunk érvényesült és ha jobban koncentrálunk a befejezéseknél, nagyobb gólarányú győzelmet is arathattunk volna.

Ács Levente: – Az egyik csapat akart nyerni és focizni, a másik nem, a többi az eredményből kitalálható.

Békésszentandrási HMSE–Mezőhegyesi SE 4–2 (3–1)
Békésszentandrás, 120 néző. Vezette: Bozó Norbert.

Békésszentandrás: Buzás – Uhljár (Mochnács), Olasz István, Romhányi, Filyó, Balázs (Sztricskó), Lós, Virág, Tasi K. (Nemcsényi), Olasz Imre (Dernovics), Balogh M. Játékos-edző: Boér Zsolt.

Mezőhegyes: Varga P. – Papp M., Belák, Varga T. (Rotár), Zsilák, Szabó Zs. (Czene), Boros (Balogh D.), Isaszegi M., Faragó, Karancsi, Isaszegi B. Edző: Ács Levente.

Gólszerző: Olasz István (15.), Lós (17.), Balázs (36., 64.), ill. Isaszegi M. (6. – 11-esből), Varga T. (62.). Kiállítva: Papp M. (75.). Jó: Lós, Virág, Balázs, Filyó, Olasz István.

Fotó: Kepenyes Balázs

Babák Mihály polgármester, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, és a Cervinus Teátrum részéről dr. Dósa Zsuzsa és Csasztvan András

Ismét sikeres évet zárt a Szarvasi Vízi Színház

Tojásos-kolbászos töltött mini baguette

Tojásos-kolbászos töltött mini baguette reggelire