in ,

Másodszor rendezték meg a Ligeti Szilvanapokat

Bodnár István őstermelő és egy, a termékei felől érdeklődő vendég
Bodnár István őstermelő és egy, a termékei felől érdeklődő vendég (Fotó: Babák Zoltán)

A 23. Szarvasi Szilvanapok ugyan 2021 szeptember második hétvégéjén lezajlott, de tavaly nem így volt. A vírus felborította megszokott életünket, a város első számú fesztiválja nem lett megrendezve.

Sokan, akik a Szilvanapok kedvéért foglaltak volna 2020 második hétvégéjére a négycsillagos Liget Wellness és Konferencia Hotelben szállást, csalódottan vették tudomásul a tényt, hogy a vírushelyzet okozta bizonytalanság, illetve a rendeletekbe foglalt kötöttségek miatt elmarad. Ezt a ligetesek tudomására is hozták, akik reagáltak a “piaci résre”, és ha nem is arra a hétvégére, de eggyel utána megszervezik a saját pót Szilvanapjukat.

Már a foglalási időszakban látszott, hogy ötletük jó fogadtatásra talált. Sokan vettek részt akkor a rendezvényen. A visszajelzések is nagyon pozitívak voltak. Ezen előzmények után döntöttek úgy a Liget Hotel munkatársai, hogy az idén is megrendezik a Ligeti Szilvanapokat, ami a 23. Szarvasi Szilvanapokat követő hétvégére időzítve.

Gyülekeznek a gyerekek a délutáni programra
Gyülekeznek a gyerekek a délutáni programra (Fotó: Babák Zoltán)

Az eseménysorozatot Mucha Nikoletta, a Liget Wellness és Konferencia Hotel rendezvényszervezője koordinálta. Az ide Ligeti Szilvanapokkal kapcsolatban neki tettük fel kérdéseinket.

Mi volt az idei Ligeti Szilvanapok koncepciója? Volt-e valami változás a tavalyihoz képest?

A tavalyi évhez hasonlóan próbáltuk úgy összeállítani a programokat, hogy minden korosztály megtalálhassa a számára megfelelő szórakozási lehetőséget. Változás igazából nem volt, csak bővítettük programjainkat. Tekintettel arra, hogy idén több kisgyermekes család érkezett ezen a hétvégén szállodánkba, így a gyerekprogramok kerültek előtérbe.

Melyik program volt a legnépszerűbb?

Szombat reggel már 5 órától Kovács Imre őstermelő szilva levárt főzött, ahol a lekvárfőzés minden részletét megosztotta az érdeklődőkkel.

Kovács Imre őstermelőként már kora reggeltől már főzte a szilvalekvárt
Kovács Imre őstermelőként már kora reggeltől már főzte a szilvalekvárt (Fotó: Babák Zoltán)

A kézműves termékek vásárán jelen volt a Csokikád Kézműves Manufaktúra, a Szarvasi Üvegvarázs, Bodnár István őstermelő, a Majuli Design és a Körös Chili, ahol vendégeink a helyi vállalkozók csodás termékeit kóstolhatták, vásárolhatták meg.

A délelőtt zárásaként Kasnyik Kinga vezetésével a Blue GYM Aerobik Egyesület színvonalas műsorát élvezhették a nézők.

Fantasztikusan finom szilvás gombócaival ismét elkápráztatott egész nap mindenkit Melis Pálné, Pörka néni és segítője, amit látványkonyha keretein belül készítettek el.

Emellett déltől finomabbnál finomabb ételek készültek a Körös-parti rendezvényterem konyháján és a látvány grillen.

Gyermekprogramok kapcsán Pintér Claudia animátorunkkal volt kézműves foglalkozás és számháború, hajfonás Roszik Rékával, arcfestés Szin Rékával, bűvész show kicsiknek és nagyoknak Szappanos Ádámmal, majd a gyermekprogramokat a szarvasi Csatai Gergő, Guinness Világrekorder lufihajtogató szuper műsora zárta.

Csatai Gergő, Guinness-rekorder lufihajtogató és hálás közönsége
Csatai Gergő, Guinness-rekorder lufihajtogató és hálás közönsége (Fotó: Babák Zoltán)

A nap nem maradhatott élőzene nélkül, így a rendezvényterem színpadán mezőtúri tehetségek, Billédi Viktória és Bán Lőrinc előadását tekinthették meg az érdeklődők.

A nap folyamán volt lehetőség lovaskocsikázásra, délután szilvás/pálinkás szauna szeánszra, a jó hangulatot, a feledhetetlen pillanatokat és emlékeket a SelfieBaar profi képeivel örökíthették meg vendégeink. Az egész napi hangulatzenét a rendezvényteremben Bogdán Barnabás biztosította.

A nap zárásaként a vacsora kellemes elfogyasztásához Veresegyházáról Lázár András érkezett és szaxofonozott az étteremben.

Így ennyi program közül nehéz ezt így eldönteni… De talán a gyermekprogramok voltak a legnépszerűbbek az idén.

A jövőre nézve milyen tanulságot sikerült levonni?

A tavalyi Liget Szilvanapunkon több blokkban volt élőzenés előadás a nap folyamán, ami átgondolva az idei rendezvényt szerintünk hiányzott, így a jövőben mindenképpen visszahoznánk ezeket a zenés produkciókat.

Zárásként Niki elmondta, hogy mindez természetesen nem jöhetett volna létre lelkes kollégái nélkül, akik egyébként is mindent megtesznek a vendégekért, de ezen a napon a maximumon felül nyújtottak.

Tojásos-kolbászos töltött mini baguette

Tojásos-kolbászos töltött mini baguette reggelire

A második félidőben felkeltek, és egyenrangú ellenfelek voltak a csabacsűdiek

Az első félidőben összetörtek, a másodikra összekapták magukat