in ,

Két forduló – két győzelem

Harcos, szoros mérkőzés volt
Harcos, szoros mérkőzés volt (Fotó: Babák Zoltán)

Az elmúlt két hétvégén egy hazai, illetve egy idegenbeli mérkőzésen szerepeltek a Szarvasi NKK kézilabdázói.

A Deszk ellen vívott csata rendkívül izgalmas játékot hozott. Végig fej fej mellett haladt a gólgyártásban a két együttes. A gyulaiak ellen csak az első félidő volt ilyen szoros, a másodikat simán behúzták lányaink.

Nyári Mihály tudósításai a két mérkőzésről.

Szarvasi NKK – Deszki SC 28:26 /15:16/

NBII- es női kézilabda mérkőzés Szarvas. 2021. 10. 16. Vezette: Mészáros Márta, Kardos- Szűcs Anna

Szarvasi NKK: Nagy B, Paska(1),MAJOROS (11/6), Hajdu (1), PAPP (5/1), Balogh (3), Buzási (3) Csere: JUHOS, Skorka (kapusok), TASGYIK (3), NYERGES(1), Fodor, Száva, Trnyik, Závoda. Edző : Száva Flórián
Ellenfél ld: Pocsai (14/1)
Kiállítások: 12 illetve 12 perc, hétméteresek: 10/7 illetve 5/3.

A 16. percig fej- fej mellett haladtak a csapatok, senki sem tudott jelentős előnyre szert tenni. Egy 3:0- s szarvasi sorozatnak köszönhetően sikerült megnyugtató előnyre szert tenni. A 22. percben ismét erőre kapott a vendég csapat, jól kihasználva helyzeteiket először egyenlíteni tudtak, majd az utolsó másodpercekben átvéve a vezetést egy gólos vendég vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok. Száva Flórián a szünetben felrázta csapatát, és az addig már hat gólig jutó Majoros Flóra mellé felzárkózott Nyerges , majd a pályára lépő Juhos Eszter, aki remek védéseivel űzte – hajtotta előre a csapatot. Igazi csapatmunka jellemezte a találkozót. 10 perccel a lefújás előtt ismét két gólos szarvasi előnyt mutatott az eredményjelző, de még nem lehetett megnyugodni. Az utolsó percekben ismét minden erejét mozgósította a Deszk, de Papp hétméteresből elért találata pontot tett a mérkőzés végére. Megérdemelt hazai siker született a lelkesen, helyenként szemet gyönyörködtetően játszó Szarvas javára.

Ifjúsági mérkőzés: 47:15 /23:6/

Október 24- én Gyulára látogattak a Szarvasi NKK csapatai. Ifjúsági mérkőzésen a vártnál könnyebb győzelmet arattak a szarvasi lányok /9:30/. Ezután következett a felnőtt bajnoki mérkőzés, mely minden évben hatalmas presztízs csata a két csapat között. A hazai és a vendég csapat is nagyon készült, próbálta meglepni ellenfelét. Ez a szarvasi lányoknak sikerült jobban.

CZ-Gyulasport NKFT – Szarvasi NKK 20:27 /13:14/

NBII-es felnőtt női kézilabda mérkőzés, Gyula. Vezette: Herczeg, Piller
Szarvas: NAGY, Buzási 3, Balogh 3, PAPP 8/4, MAJOROS 7/2, HAJDU 1, Paska. Csere: Juhos, Skorka/kapusok/TASGYIK (4), Nyerges, Fodor, Száva, Trnyik, Závoda. Edző : Száva Flórián
Ellenfél ld: Pocsai (14/1)
Kiállítások: 4 illetve 4 perc, hétméteresek: 2/2 illetve 7/6.

A mérkőzés álomszerűen kezdődött a szarvasi lányok szempontjából fegyelmezett, taktikus játékuk eredménye képen a Majoros – Tasgyik páros felváltva szórta a gólokat, állva hagyva a döbbent és rendkívül meglepetten játszó gyulai csapatot. A hazai csapat a 7. percben szerezte meg első találatát, amelyre a vendég SZNKK játékosok igyekeztek válaszolni is. Agilis, fegyelmezett, sok esetben látványos támadást vezetett az NKK. Az első megingás a játékrész közepén támadt, de ekkor sem tudott egyenlíteni a helyenként durva játékot mutató Gyula. Három perces rövidzárlat és a játékvezetői hibák vezettek az első félidő szoros eredményéhez. A II. félidőben fej- fej mellett haladtak a csapatok, egészen a játékrész közepéig. Ekkor Nagy Barbara kiváló védései, a feljavult védekezés és a jó helyzetkihasználás eredménye képen állva hagyta a hazai csapatot a Szarvas, 13 perces gólképtelenségre ítélve a döbbent játékosokat és szurkolóikat. A lányok igazi csapatként, kiváló egyéni teljesítményekkel, bátran és okosan kézilabdázva hozták el a bajnoki pontokat Gyuláról.

Száva Flórián edző: Gratulálok a csapatnak, hatalmas küzdeni tudással, fegyelmezett és okos játékkal megérdemelt, nagyarányú győzelmet arattunk.

A Szarvasi NKK következő hazai mérkőzése a Csorvás SK ellen október 30-án 18 órától kezdődik. Aki teheti, látogasson ki, és szurkoljon a lányoknak!

Nyári Mihály

Fotó: Babák Zoltán

Rugós játék a megújult játszótéren

Hamarosan használatba veheti a kis közönség a megújult játszóteret

Boronyák Gergely a cikk írójával beszélget a Temetés olvasópróbájának szünetében 2021. szeptember 6-án

Pal’o, az ezoterikus sógor