in ,

Kipróbálható a 3D-s nyomtató a szentandrási könyvtárban

Kipróbálható a Digitális Jólét Program keretében a szentandrási könyvtárba érkezett 3D-s nyomtató (Fotó: Babák Zoltán)

A Digitális Jólét Program keretében 3D-s nyomtató érkezett a Körös Művelődési Ház és Könyvtárba. Békés megye minden olyan településére eljut az eszköz, ahonnan érdeklődésüket jelezték, árulta el Benedek Erika, az intézmény vezetője. Eredetileg két hétig szerették volna megkapni, illetve bemutatni a település lakóinak, de a nagy érdeklődés miatt ebből végül csak egy hét lett.

Az eszköz Nem először fordult meg a könyvtárban. Két éve járt náluk az eszköz. Meleg szívvel emlékeznek arra, hogy Szabó Imre “Szotek” volt az első, aki betért hozzájuk, hogy neki ezt látnia kell.

Januárban szintén a Digitális Jólét Program keretében egynapos megállót tett az Utazó Digitális Élménybusz, amin az általános iskolások a LEGO robot, a drón, illetve a VR-szemüveg mellett működés közben is megcsodálhatták a 3D-s nyomtatót.

Az eszköz hétfőn délután érkezett a könyvtárba. Tegnap már üzemelt, ma pedig Benedek Erikával ki is próbálhattuk.

Az intézményvezető elmondta, hogy az eszköz hasznosságát bemutassák, apróbb tárgyakat ki tudnak nyomtatni az érdeklődőknek, ha visznek hozzá kész tervet. Ehhez nem feltétlenül kell ismerni a programozási nyelvet, mert ezek a tervek egyre nagyobb számban találhatók az interneten keresztül is, sőt, vannak olyan oldalak, ahol egy-egy elveszett LEGO pótalkatrész, például egy IKEA-s fogantyú, vagy IKEA-s polcokhoz apró, alkatrész vagy praktikus kiegészítők kész terve megtalálható.

Ajánlott kulcsszó a Google keresőjébe: STL IKEA spare parts

Ülésezett a csabacsűdi képviselő-testület

Július 9-re változott a csabacsűdi falunap időpontja

Télűző, farsangi mókázásra, iskolára hangoló játszóházba várták a gyerekeket és a szülőket a Gyakorlóba

Télűző, farsangi mókázás – iskolára hangoló játszóház a Gyakorlóban