Hajduch Nándor címeres mezben képviselheti az országot és Szarvast az Európa-bajnokságon

Szarvasi birkózó indul kontinensviadalon

Sükösd Attila edző, Tóth Dominik, Hajduch Nándor és Balázs Gergely
Sükösd Attila edző, Tóth Dominik, Hajduch Nándor és Balázs Gergely

Vasárnap rendezték meg a junior birkózók második válogató versenyét Orosházán, amin szarvasi színekben Balázs Gergely, Tóth Dominik és Hajduch Nándor lépett szőnyegre.

Geri és Domi ígéretes birkózást mutatott, de most még nem értek el helyezést.

Nándi az első válogatót megnyerve most pontot tehetett a válogatottság kérdésére. Négy kemény mérkőzést megnyerve behúzta a második válogatót is, ezzel megszerezte a címeres mezt, ami azt jelenti, hogy július 1-3. között Rómában megrendezendő junior Európa-bajnokságon a 86 kg-osok között képviselheti Magyarországot és Szarvast.

“Hosszú hetek vannak a hátunk mögött, sok edzésen vagyunk túl, de megérte. Tudatosan készültünk erre a versenyre. Nándi beletett mindent edzéseken és a válogatókon is igazán jó formában birkózott. Mindkét hétvégén öröm volt nézni, mennyire élvezi a birkózást. Szerencsére sérülés nem hátráltatta a munkát, aminek ennek kifejezetten örültem, így semmi sem gátolta, hogy reményeink valóra váljanak. Gergőnek és Dominak sokat kell még erősödnie, de ha kitartóak és céltudatosak, biztos, hogy ők is fognak még dobogón állni országos bajnokságon“. fogalmazott edzőjük, Sükösd Attila, aki nagyon büszke Nándi eredményére, és reméli, az Európa-bajnokságot ugyanezzel a lendülettel és elszántsággal birkózza majd végig.

Áfonyás pulykamell kelbimbóval

Áfonyás pulykamell kelbimbóval

Karate magyar bajnokság: 2 arany, 3 ezüst, 3 bronz