ban/ben , ,

Szarvason ünnepelték a magyar népi kultúrát Békés megye táncosai

30 helyszínen egyidőben közel 20 ezer népviseletbe öltözött táncos járta Csoóri Sándor Üstökös zenére című szerzeményére össztáncát
30 helyszínen egyidőben közel 20 ezer népviseletbe öltözött táncos járta Csoóri Sándor Üstökös zenére című szerzeményére össztáncát (Fotó: Babák Zoltán)

Az Evangélikus Ótemplomban tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál Békés megyei résztvevőinek találkozója. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő program az itt élő nemzetiségek népi kultúrának ápolását, a néptáncmozgalom elindítását, népszerűsítését hivatott szolgálni. Névadója, a költő Csoóri Sándor a táncházmozgalom szellemi atyja.

Lázár Zsolt evangélikus esperes, illetve Dobos Ágoston evangélikus lelkész szolgálata között fellépett a Talléros Együttes Ökrös Danival, valamint Csasztvanné Vass Edit és Csasztvan Zsuzsanna.

Ez az a város ahol tanított Tessedik Sámuel, aki ezt a templomot építette, aki nagyon büszke lenne, ha látná azt a hagyományokat őrző közösséget, ami a templomát megtöltötte, fogalmazott Lázár Zsolt a padsorban ülők felé címezve.

Ahogy az a fesztiválok során lenni szokott, a Vajda Péter utca Tessedik Sámuel Múzeum előtti szakasza Ótemplom térré változott.Az egésznapos programsorozat az ünnepélyes megnyitóval itt folytatódott. A “Magyarország, az én kedves szép hazám” című népdal közös eléneklése után Jónás Gabriella, a Cervinus Teátrum művésze Csoóri Sándor Virágvasárnap című versét szavalta el.

Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója köszöntötte a téren állókat. “Óriási öröm, hogy a megyei Csoóri fesztivál itt, Szarvason kerül megrendezésre, illetve annak, hogy ennyien összejöttünk”, jelentette ki a Csoóri Sándor program szakmai bizottságának tagjaként.

Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója örömét fejezte ki, hogy ezen a napon az 30 helyszínen, 20 ezer táncos és zenész ünnepel egyszerre. “Ünnepelni azt, hogy tudjuk, honnan jöttünk, tudjuk kik vagyunk, és ez segít majd eldönteni azt, merre akarunk menni, miközben a megbolondulóban levő világban új értékrendek próbálnak vitatkozni egymással”, jelentette ki Fekete Péter.

“Nagyon nehéz helyzetben lesznek a gyerekeink, hogy megtalálják a helyes utat. Ha kapaszkodnak az őseink, apáink, nagyapáink által nekünk tanított cölöpökbe, azokba a kapaszkodókba, amik ott vannak a ti mentéteken, a ti lépésetekben, a ti hangotokban, akkor meg fogják találni a helyes utat… ha ezt megőrizzük, tovább adjuk, akkor valamennyi még most születő gyermek is megtalálja a helyét ebben az őrült Európában”, fogalmazott a korábbi kultúráért felelős államtitkár.

Zalai Mihály, a Békés megyei közgyűlés elnöke véleménye szerint országhatárainkon kívül történő utazásaink során egyre inkább azt tapasztalhatjuk, hogy szinte mindenütt ugyanazzal a kultúrával találkozhatunk, legyen ez a tárgyak, a zene, a táncok területe. “Kezd egyformává lenni a világ. Ha összeöntünk sok-sok színű festéket, abból egy csúnya szürke valami lesz. Hiszem azt, hogy nem jó élni ebben a szürkeségben, amiben nem lehet megtalálni a nekünk kedves színeket”, ezért nagy tiszteletét fejezte ki azoknak, akik elindították a Csoóri programot, kitalálták ezt a fesztivált, aminek során a Kárpát-medence 30 helyszínén egy időben ugyanazokat a dalokat énekelték, ugyanazokat a koreográfiákat táncolták el, istentiszteletekre mentek. Ez a program a határok ellenére a Kárpát-medencei magyarság, az itt élő nemzetiségek összetartozását fogja erősíteni a néptánc és a népzene egymást összekötő nyelve által, fejezte ki véleményét a megyegyűlés elnöke.

A trianoni országközép városának polgármestereként Babák Mihály is köszöntötte a téren állókat. Elmondta, hogy mindazok ellenére, hogy a magyar pénzét és területeit sokszor elvették, a magyarság kultúrájában végtelenül gazdag maradt. “A hagyományainkat nem ápolni kell, mert az nem beteg, hanem meg kell élnünk”, hangzott el tőle sokadszor itt is.

A megnyitó során Csíkszeredától Körmendig Kárpát-medence 30 helyszínen egyidőben közel 20 ezer népviseletbe öltözött táncos járta Csoóri Sándor Üstökös zenére című szerzeményére össztáncát.

Tetszett a cikkünk?

Tatár Bianka (középen) Az Akácember 2022. május 2-i olvasópróbáján. Mellette balról Eva Javorská, jobbról Vályi Boldizsár

Ágica, Emese, Nancy után Ilona – Tatár Bianka

Az első szerencsés 300. néző Nagy Imre volt, akinek ajándékcsomagjában a Beregszászi Színház mai Tóték című előadására szóló jegy lapult.

Babák Mihály: Nagyon fontos, hogy szerető közönségünk van