G.E.
Szombaton este a Gyulai Várszínház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkcióját, Örkény István Tóték avagy A kiszolgáltatottak tragikomédiáját láthatta a Vízi Színház közönsége Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező rendezésében.
Örkény István 1912-ben született Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas író, aki a magyar groteszk próza megteremtője. A Tóték – a Macsajáték mellett – Örkény István egyik legismertebb, legtöbbet játszott műve. Eredetileg filmforgatókönyvnek készült „Pókék, majd Csend legyen!” címmel. 1966-ban a Kortárs című folyóiratban jelent meg. 1967-ben a Nászutasok a légypapíron című kötetben került könyv lapjaira. Még ebben az évben az író átdolgozta a kisregényt drámává, amelyet azóta is nagy sikerrel játszanak a színházak. Örkény mondta a műről: „Én Tóttal érzek, de az Őrnagy is én vagyok.”
Tóték fia, Gyula az orosz fronton szolgál, egy napon levelet kapnak szülei, hogy az őrnagya – Varró őrnagy –, megromlott idegállapota miatt szabadságra megy és sikerült rábeszélnie, hogy szüleinél gyógyuljon, akik egy észak-magyarországi kis idilli faluban, Mátraszentannán élnek.
Megérkezik az Őrnagy, a család próbál mindent megtenni, fiuk érdekében, de egy ponton nem megy tovább…
Örkénynek van egy másik mondata, amit nem a drámával, hanem a saját betegségével kapcsolatban mondott, de szerintem ezt a drámát is jellemzi: „Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.” Ugyanis Tóték mindent megtesznek, erejükön felül próbálnak kedvében járni az Őrnagynak a fiuk érdekében, aki közben hősi halált halt – amit a szülők nem tudnak. Egy ponton azonban betelik a pohár…
Az Őrnagy szerepében Trill Zsolt Jászai Mari-díjas Kiváló- és Érdemes Művészt láthattuk kiváló alakítással, „természetesen” élte az Őrnagy szerepét, pedig nem volt könnyű dolga, hiszen egy szinte őrült embert kellett színpadra vinnie. Éppen ezért volt hátborzongató, nagyszerű a játéka. Tótné, Mariskát Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas Érdemes Művész is bravúrosan alakította. Ott kezdődött, hogy még be sem engedték a közönséget, már a színpadon főzött. Igaziból, tojást vert fel, panírozott, rántotthúst sütött, közben énekelt, dudorászott. A darab folyamán zöldségleves is készült. Szünetben végig a színpadon maradt és akkor, a már az éjszakai dobozolástól fáradt asszony tette a dolgát a konyhában. Egyszerűen csodálatra méltó alakítás, ahogy egy színésznő átváltozik a szerepe szerinti anyává, feleséggé, fáradt nővé. Nem kívülállóként, hanem teljesen átlényegülve két órát a színpadon szünet nélkül. Bravúros teljesítmény!
Tót szerepében Tóth László hitelesen, tökéletesen alakította a férjet, az apát, aki mindent megpróbál, még egy nagyobb kartonvágó gépet is készít az Őrnagy kedvéért, a gépnek a végén óriási szerepe van a groteszk végkifejletben, mert Tót Lajos egyszer csak nem bírja tovább…
Ágika szerepét Polyák Anita játszotta, aki szerelmes az őrnagyba, lesi minden szavát, teljesíti minden kívánságát. A szünetben ő is színen maradt, Gyulának írt levelet – álmosan ugyan, de írt. Gyuri postás szerepében Rácz József is már a közönség beérkezése előtt a színpadon volt és alakította a figurát. Neki is fontos szerepe van, hiszen a rossz hírt tartalmazó leveleket egyszerűen nem adta oda azoknak, akiket szeretet. Filozófiája: ameddig nincs rossz hír, addig van remény.
Különleges megoldású előadást láttunk, ahol a színészi játék több volt egy megszokott színházi előadásnál. A rendhagyó rendezés bevonta a nézőket a Tót család mindennapi életébe. Nem tudom milyen érzés egy színművésznek úgy színpadon lenni, hogy közben a közönség – szünet lévén – beszélget, jön-megy. Minden elismerésem a művészeké! Mert a szereplők teljes odaadással élték szerepüket. Nekem, éppen a különlegessége marad meg az előadásnak. De Szűcs Nelli, Trill Zsolt és Tóth László játéka is emlékezetes marad számomra.
A darab a XI. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál 2. versenyprogramja.
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.
