Newjság
Timkó János újra nagyszínpadon játszik és énekel, hiszen Boczkó Dániel szerepét bízta rá Dósa Zsuzsa rendező a Cervinus Teátrum Pozsgai Zsolt – Gulyás Levente Az Akácember című musicaljében. A kamaratermi intim előadások után ismét szárnyalhat, bár elmondása szerint jobban szereti a minimális, gesztusok nélküli, természetesen játszható előadásokat. Az olvasópróbán elárulta: „Nagyon várom a találkozást a darabbal, Boczkóval. Az elkövetkező időszakban mindent elkövetünk, hogy a szereplőket életre keltsük.” Jánossal az egyik próba előtt beszélgetünk a darabról és persze Boczkó Dánielről.
János, örülök, hogy újra musicalben láthatunk, Dósa Zsuzsa rendezésében dolgozol majd.
Timkó János: Igen, Zsuzsával nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
Boczó Dániel, alakítod, egy igazi polihisztor ellenlábasát kell megformálnod. Hogy érzed magad Boczkó szerepében?
T.J.: Boczkó egy jó szerep abból a szempontból, hogy hogyan lehet egy dolgot megközelíteni egy másik szemszögből. Boczkó és Tessedik kapcsolatában az a szép, hogy ugyanazt a célt más-más úton próbálják megközelíteni. Tessedik megelőzte saját korát, míg Boczkó sokkal konzervatívabb volt. Tessedik nem világtól elvadult dolgokat tudott, sokat utazott, látott, tapasztalt, de abban a korban, itt még megvalósíthatatlan volt nézete. Az egyik jelenetben Berger tanító mondja Tessediknek: „Ez ma még elképzelhetetlen.” Nyilván bele is magyarázhatjuk, hogy Boczkó ezt látta, de nem. Ő Tessedikhez képest maradi volt, nem látta, hogy Tessedik elképzelése megvalósítható. Talán azt mondhatom, hogy egy zseni és egy tehetséges iparos különbsége a két ember. Boczkó kicsit keményebb, lehet, hogy én tettem keményebbé, de jó játszani a karaktert. Az elején elveszti a talajt a lába alól – kihúzzák alóla – ezt nem túl szépen reagálja le. Nem rosszindulattal, inkább sarkossá, vaskalapossá válik és ebből alakul vissza emberré, aki szerethető.
Szerinted Boczkó a lelke mélyén féltékeny Tessedikre?
A darab szerint igen, és mégsem. A történet szerint neki ígérték a szarvasi parókiát és Terézt is. „…Isten végtelen türelméből lopok egy keveset, hogy elviseljem ezt a sértést és megaláztatást.” – mondja Boczkó, amikor Tessediké lesz a parókia is, Teréz is. Kihúzták a lába alól a talajt, nem marad semmije, csak a hite. Ha azonban a folytatást nézzük, Boczkó megtalálta azt a nőt, aki a társa tudott lenni. Hozzáteszem, ez fikció, a darabban történnek így az események.
Örülök, hogy Zsuzsa rehabilitálta Boczkót, mert megérdemli, hiszen vannak érdemei…
T.J.: Hogyne! Olyan, mint Mozart és Salieri párhuzama. Salieri nagyon tehetséges volt, de nem volt zseni, mint Mozart.
Milyen nehézségei vannak a szerepnek?
T.J.: Boczkónak? Mindig nehéz azon a bizonyos határon lavírozni. Az, hogy Boczkó ellenlábas, még nem negatív figura, de nyilván vannak megkérdőjelezhető döntései, amit úgy kell megcsinálni, hogy mögötte legyen az ember, ami nehéz, nagyon nehéz. Önmagában rossz ember nincsen, mindig van mögötte egy egyéniség, akinek vannak szándékai, és ha megkérdeznénk, talán meg is értenénk, ha igazán őszintén elmondaná az indokait, miért azt tette, amit tett. Boczkónak látjuk az indokait. Ha magunkba nézünk, ha bármelyikünk alól ilyen szinten kihúznák a talajt, kevés ember válaszolna úgy, hogy jó, elfogadom, megyek tovább. Boczkó idejében az egyház elfogadottsága nem teljes, nem természetes a jelenléte, ezért ő úgy gondolja, először a hitet, az egyházat kell megerősíteni, majd utána jöhetnek az új dolgok. Nyilván a darabról beszélek. Boczkó ezért próbálja Tessediket visszafogni, hogy az egyházat védje.
Boczkó „sarkosságát” – ahogy mondtad –, Ilona érkezése oldja fel, az addigi ellenlábas, megértő emberré válik – ha nem is ért mindenben egyet Tessedikkel.
T.J. Boczkó számára Ilona a jobbik énje, aki mindig tompítja férje kijelentéseinek élét. Addig bigott, ameddig nem találkozik Ilonával, akkor kezdi el megérteni a dolgokat, vagyis felesége tágítja Boczkó határait. Próbálja megérteni, elfogadni Tessediket és akkor nekiáll lavírozni az egyház és Tessedik között.
Boczkónak van egy mondata, amit szinte csak magának mond, Tessedik vádjaira, amit Tessedik már nem hall…
T.J.: Igen, az nehéz mondat, mert hang és gesztus is kell, hiszen nagyszínpadon játsszuk. Természetesebb lenne a kamarateremben, ahol nem kell hangosan beszélni és gesztusból kevesebb is elég lenne. Ezért szeretem a filmet, mert ott is a természetesség a lényeg. A színházban a realista, természetes színházat szeretem, ezért a kamaratermi előadásokat kedvelem. Ez a darab azért jó, mert hús-vér emberek vannak, saját gyarlóságaikkal, saját összetettségükkel. Mindegyik karaktert szeretem. Boczkónak van egy-két megnyilvánulása, ami nem éppen baráti, de ez számomra érthető, hiszen mégiscsak elveszített mindent.
Tessedik nem volt „könnyű” ember, de szerintem Boczkó sem. Te, Timkó Jánosként, mennyire hiszel elképzeléseidben, meddig mész el…?
T.J.: Nem is tudom… én sem vagyok az a feladós típus általában. Nekem azt nehéz megtalálni, hogy hol húzódik a határ a kitartás és a makacsság között, ezt egy picit nehéz megtalálni. Alapvetően kitartó típus vagyok. Ezt láttam, látom szüleimtől is. Ráadásul nyolc évig tanultam küzdősportot, ahol a mesterem megtanított a kitartásra. Ott sajátítottam el azt, milyen az, amikor küzdeni kell, nem is akárhogy. Nálam az a gond, hogy nem mindig ismerem fel, hogy most itt a vége, ami konokságba megy át. Sokszor nem ismerem fel a határokat.
Boczkó felesége Ilona, hűséges segítőtársa férjének…
Ilona jobb emberré teszi Boczkót. Igazi társa, aki olyan dolgokat hoz ki belőle – ami alapvetően benne van – amitől megértőbbé válik. Boczkó jó oldalát erősíti, nagyon jó érzékkel. Nem agresszíven, nem bántóan, hanem igazi, finom női eszközökkel, bájosan, kecsesen, okosan. Bianka (Tatár Bianka) nagyon szépen csinálja ezt a színpadon.
Ha már Biankát említed, most játszol először színdarabban vele (kivéve a felolvasót, amikor szintén házaspárt alakítottatok), de ezt leszámítva színészként nem dolgoztatok együtt. A fellépéseken azonban sokszor álltatok egy színpadon…
T.J.: Igaz! Hihetetlen! Nagyon jó Biankával dolgozni. Jó énekesnő, jó színésznő. Gyorsan haladunk a közös jelenetinkben. Megvan a baráti csipkelődés, de ezek mindig viccesek. Nagyon jó hangulatban telt a próbafolyamat. Megszenvedtük a dalunkat, aminek a szövegébe besegítettem Bianka és Zsuzsa mellett. Bianka nagyon figyelmes partner, jó vele dolgozni, őszinte és mindig vannak érvei, ha mást gondol.
Csabával (Szente Árpád Csaba) sem játszottál még együtt.
T.J.: Csabival akkor találkoztunk először, amikor együtt dolgoztunk egy közös dalon. Felosztottuk ki mit énekel és elsőre fel tudták venni, olyan jó lett. Vele is nagyon jó együtt dolgozni, jól működünk együtt. Nagyon jó humora van.
Milyen a próbafolyamat?
T.J. Nagyon jó! Sokat nevettünk, de komoly, feszített munkatempóban dolgoztunk, minden apró részletet kidolgoztunk, várjuk a közönséget.
János, köszönöm szépen a beszélgetést, remélem, sokszor láthatunk még ilyen nagyprodukcióban is.
Galambos Edit
A fotót Babák Zoltán készítette.
