in , ,

Csabacsűd és Szarvas is jelentős forrást nyert útfelújításokra

Közel tízmilliárdos fejlesztési forrás érkezik a békési településekre

Fotó: Gubis Mariann
Fotó: Gubis Mariann

Csaknem tízmilliárd forint fejlesztési forrást kap több Békés megyei település a TOP-Plusz keretéből – tájékoztatott a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. Zalai Mihály hozzátette, a forrásokkal többek közt belterületi utak fejlesztése, parkok, zöldfelületek kialakítása, hatékony csapadékelvezetési és hulladékgazdálkodási fejlesztések, valamint kerékpárforgalmi létesítmények kialakítása is lehetővé válik. Mindezek mellett egyes pályázatokból önkormányzati épületek energetikai fejlesztésére, a bűnmegelőzés és a közbiztonság javítását elősegítő programokra, és olyan infrastruktúra-fejlesztésekre is lehet fordítani a támogatást, amelyek segítik a lakosság, kiemelten a fiatalok helyben maradását.

A megyében szétosztott 9,573 milliárdos keretből Szarvas 472, Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata 230 millióval részesedik.

Molnár József polgármester kérdésünkre elmondta, hogy az Arany János utca Iskola és József Attila utcák, a Bacsó utca Kossuth és Ady utcák, valamint a Vasút utca Zrínyi és Dózsa utcák közötti szakaszának építésére pályáztak a megyei önkormányzatnál.

Szarvas az Alkotmány utca teljes hosszának, illetve az Erzsébet liget és a sportpálya közötti erősen leromlott útszakasznak a felújítására pályázott.

Szántosi Dávid egy tuniszi hotelszobában tölti a karantént

Pozitív tesztet produkált az ifi világbajnokság első mérkőzése előtt Szántosi Dávid

Bődi Eti és az Íróklub pénteki vendége, Bősze Ádám

Zene + Irodalom = Bősze Ádám