in ,

Miniszteri elismerésben részesült a Körös-Maros Nemzeti Park három munkatársa

A Körös-Maros Nemzeti Park Nagy István agrárminiszter által 2023-ban díjazott munkatársai: Szél Antal István, Vizes Tibor és Tóth Imre.
A Körös-Maros Nemzeti Park Nagy István agrárminiszter által 2023-ban díjazott munkatársai: Szél Antal István, Vizes Tibor és Tóth Imre. (Fotó: Dr. Tirják László)

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mind részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink, mondta az agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadásán.

A tárcavezető arról beszélt, hogy azok a személyek, akiket ma köszöntünk, határozottan elkötelezték magukat és különösen kiemelkedő tevékenységet folytattak és folytatnak a természetvédelem területén. Kimagasló eredményeket értek el, legyen szó akár oktató, ismeretterjesztő munkáról, természetkímélő gazdálkodásról, a táji adottságok egyedi hagyományainak megőrzéséről vagy az értékközpontú szemléletre ösztönző együttműködések koordinálásáról. Ki tudós gondolattal, ki innovatív megoldással, ki merész lépésekkel vagy éppen megfontolt cselekvéssel vitte, adta tovább a természetvédelem stratégiai üzenetét.

Nagy István kiemelte, elkötelezettek vagyunk a biológiai sokféleség fenntartására, ami biztosítja környezetünk stabilitását és alkalmazkodóképességét, ezáltal teszi a Földet az ember számára élhető hellyé. Az egészségesen működő biológiai rendszerek többek között az egészséges élelmiszert, a természetes gyógyszer-alapanyagot, az egyéb nyersanyagot, az iható vizet, a tiszta levegőt és a nyugodt, rekreációra alkalmas élőhelyet biztosítják számunkra. A zavartalan ökoszisztémák szerepet játszanak a természeti katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, ezek káros hatásainak enyhítésében, valamint az éghajlat szabályozásában is.

Hozzátette, a mezőgazdaságban használt növények és állatok, mint kulcsfontosságú genetikai erőforrások jelentik élelmiszertermelésünk alapját. Sokféleségük elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő társadalma megfelelő válaszokat tudjon adni a klímaváltozásra, és az élelmiszerválságok kihívásaira.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy stratégiai kérdés a természeti tőkénk, a Kárpát-medence élőhelyeinek és fajainak a megőrzése. A biológiai sokféleségben rejlő erőforrások, a természetes élőhelyek által nyújtott olyan, „láthatatlan” szolgáltatások, mint az éghajlat-szabályozás, a beporzás, a tiszta víz és levegő fenntartható biztosítása érdekében kiemelt cél a védett természeti területek megóvása. Éppen ezért a környezet- és természetvédelmet egy új szintre kell emeli, amelynek teremtésvédelemmé kell válnia. Meg kell találni benne a teremtett világunk egységét és egyensúlyát, a nevelés szerepét az iskolában és a családban egyaránt. A bolygónk megóvása olyan érték, amiért érdemes és kell is küzdenünk a 21. században – fejtette ki Nagy István.

Nagy István agrárminiszter Pro Natura Díjat adományozta Szél Antal István, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője részére, a dévaványai túzokállomány és a pusztai életközösségek védelme, valamint a Dél-Alföld természeti örökségének megőrzése és bemutatása érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedő munkájáért.

Pro Natura Emlékplakettet vehetett át Tóth Imre, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatóság természetvédelmi őrkerület- vezetője részére, Békés vármegye veszélyeztetett ragadozó madár állományainak felmérése és aktív védelme érdekében végzett több évtizedes lelkiismeretes munkájáért.

Nagy István Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Vizes Tibor, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője részére, az igazgatóság magyar szürke szarvasmarha és házi bivaly állományának megtartása, genetikai értékeinek megőrzése érdekében végzett munkájáért.

kormany.hu

Fordítani tudtak a ványai ifik a csűdiek ellen

Megérkezett Munkácsy Mihály első félszáz képe a Tessedik Sámuel Múzeumba.

Munkácsy megérkezett Szarvasra